nyár

nyár

2012. április 1., vasárnap

Brassói , ahogyan én készítem

Hozzávalók:
Kb fél kiló sertés lapocka, ha több , akkor a hagyma is több legyen
2 db nagy fej hagyma
2 db erőleves kocka
evőkanálnyi majoranna
só, bors ízlés szerint
sok fokhagyma
Javasolt edény az elkészítéshez: teflonos serpenyő

2 kanálnyi zsíron megpirítjuk a kisebb kockákra , vagy csíkokra vágott húst / lesütjük/.
Ha ez megvan beleszórjuk a kisebb darabokra felvagdosott fokhagymát.
Ezzel kicsit kevergetés közben pirítjuk.
Utána beleszórjuk az apróra vágott vöröshagymát.
Ezzel is ugyan ezt tesszük./kevergetve kicsit pirítjuk/
Rászórjuk a majorannát.
Felöntjük vízzel a hús szintjéig,majd beledobjuk a leveskockákat. Ízlés szerint sózzuk.
Addig főzzük amíg puha nem lesz a hús és a végére hagyjuk lefőni a vizet/ vagy mondhatjuk úgy is lesülni/. Addigra szétfő benne a hagyma is és nagyon jó kis szaftja lesz.
Főzés közben kb./ egy óra is van ez az idő,amíg megpuhul a lapocka/,  többször pótolni kell a vizet, pedig fedő alatt főzzük.
Érdemes kipróbálni, mert rendkívül finom. A végén megszórjuk őrölt fekete borssal.
Köret:
meghámozott burgonyát apró kockákra , vagy csíkokra vágva kisütjük olajban.


Jó próbálkozást. Nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik.

Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése