Disznótoros a sebészeten
Disznótoros a sebészeten
Történt a következő a második nagy műtétem után a B.Zs. E. kórházban Budapesten.
Hát , aki nem tudja ,annak elmondom , hogy a második műtétem tüdő témakörben zajlott.
Már kikerültem az intenzívről, és visszahelyeztek abba a szobába , ahol
műtét előtt voltam. December vége , karácsony előtt pár nappal voltam
ott elszállásolva. Az intenzíven még kínok kínját éltem át, ugyanis ,
mint később megtudtam, hogy azt a két szilikon csövet, amit behelyeztek a
hátamba azzal a céllal, hogy leszívják
a termelődő vizet, szóval azt a csövet ,- ami kb. tíz milliméter vastag
volt-, ferdén szabták le , és ez az éles széle kegyetlenül bökdösött
odabenn. Nem értette senki, hogy mi a bajom., hiszen a többieknek
semmilyen hasonló tünetei nem voltak. Én meg nem tudtam egy millimétert
sem mozdulni, mert rögtön bökdösött. Ájulásig rosszul voltam tőle. Na ,
de ez semmi. a férjem meglátogatott és jó akart lenni arrébb húzta az
éjjeli szekrényemet, mivel rájött, hogy nem érem el. Ez a távolság olyan
problémákat okozott például, hogy a teát ugyanazon okból
természetesen nem értem el. Semmit nem értem el. Így hát három napig
nem ettem, nem ittam pedig felügyelet alatt voltam.Ez senkinek nem tűnt
fel.
A helységben , ahol tartózkodtam , megfigyelt férfitársaimmal együtt
úgy, hogy függöny ohne, és láttuk egymást napi 24 órán keresztül. A
mellettem lévő ágyon haldoklott egy férfi , abszolút mezítelenül,
betakarás nélkül. Szemben szintén egy férfi és még egy , de talán csak
én voltam nő. A lőtéri döglött kutya nem nézett rám,azon kívül hogy a
nővér második napon megkérdezte, - Hogy akkor nem eszi meg az ebédjét?
/ Itt és most hozzáteszem :én is paraszolvencia híve vagyok és adtam is
, és egy jó szóért adni is fogok/ Csak éppen jó szót, ill. ebédet nem
kaptam.
Micsodát?
-Itt az ebédje.
- Milyen ebédem?- ekkor kb délután fél öt volt. Kint már sötét volt. Hozzáteszem, vacsorát sem kaptam. Miért?
És oda mutatott az asztalra, ami a nővérek megfigyelő fülkéje előtt
volt, ami tőlem kb. négy méterre helyezkedett el, a kukucskáló ablak
alatt egy letakart ,tipikus kórházi ebédkiosztó tálcán.Aki már látott
ilyet az tudja miről beszélek
-És mi volt az ebéd? - kérdeztem
Flegmán felemelte a fedelet és annyit mondott : aranygaluska.
-Jó. Köszönöm nem kérem.
El sem tudtam képzelni, hogy hogyan enném meg olyan messziről.
Visszatérve az éjjeli szekrényre. A férjem közelebb húzta egy kicsit,
igaz továbbra sem értem el, de az még semmi! Ráhúzta a szívócsőre, ami a
hátam mögött lévő öt literes befőttes üvegbe nyomta a váladékot a
tüdőmből. És! Mint aki jól végezte dolgát hazament.
Másnap vették csak észre ezt a dolgot, mégpedig véletlenül.
Aztán harmadik vagy negyedik napon , arra már nem emlékszem , kiszedték a
csöveket és bevarrták a lyukakat .De előtte, még a cső bent volt , egy
ügyeletes doki jött a szobába, és mellékesen kifelé menet odaszólt:-
Neki vegyék ki a katétert.
De doktor úr! Nem tudok így kimenni.
- Akkor marad , nem érdekel .- szólt vissza idegesen - Már ideje lenne kimenni a WC-re, mert gyulladást fog okozni a cső.
Úgy szégyelltem magam többi betegtársaim előtt, de hogy akarta , hogy
kimenjek, amikor a csövek bennem voltak, és amúgy is levegőt sem tudtam
venni, olyan fájdalmaim voltak.
Azt a dokit, aki műtött, egyszer láttam műtét után az intenzíven, akkor is csak egy másik beteget jött megnézni, rám sem nézett.
Ahogy kiszedték a csöveket megkönnyebbültem. Az már többet nem
bökdösött. Lényegesen jobban lettem. Már el tudtam magamat látni. És ez
jó. Legrosszabb az a betegségben amikor kiszolgáltatott vagy.
Egyszer csak jött értem egy fiú kerekes kocsival. A következő képen képzeljék el.
Bicikli kerék , ami nem volt felfújva, aztán a folyosón minden második mozaik fel volt szedve.
Na ezen a folyosón , ezzel a kocsival toltak el az épület másik felébe a
lifthez , télen, egy szál semmiben , amit a kórház műtét után ránk ad.
Minden egyes "gödör" -nél a csillagokat láttam. Na de , amint odaértünk a
lifthez, az mondanom sem kell, hogy foglalt volt. Itt olyan huzat volt,
hogy azt a kis rongyot is levitte rólam,amit rám adtak.
A hajam lobogott a huzatban, majd meg fagytam. Hát ez jól jött, hátha megfázok egy tüdő műtét után.
Nem?
Amikor onnan visszajöttünk rögtön a régi helyemre vitt a fiú.
Visszakaptam az ágyamat.Az ágy alatt tartottuk a táskánkat, minden egyéb holminkat, kabátot, sálat, sapkát.
Tél volt. December.Ennyit a körülményekről.
Amikor jött a takarítónő,akkor a felmosófával lökött egyet a táskákon.
Aztán mire ki kellett szedni a cuccot az ágyak alól , addigra aki tudott
négykézláb mászott be érte,
Megjegyzem később , mikor már tudtam mászkálni, megnéztem az emeleten
lévő szobákat is. Ott már jobb volt a helyzet, mert a felújítást ott
kezdték.
Én mindig kifogom a szobatársakat, - lehet ők is engem-, akik az őrületbe kergetnek.
Éjjel behoztak egy idős asszonyt, akinek nem tudom mi baja volt, de úgy
bántak vele, mint aki rendszeresen ünnepek előtt elszállásoltatja magát a
kórházban, mert nem szeret otthon egyedül lenni.
Na ez a nő, majdnem megőrjített. Ki is mentem a folyosóra a padra , ott ültem reggelig.
A világon senki nem kérdezte meg, hogy miért vagyok a folyosón frissen műtöttként.
Na ez is mindegy., ezt nem részletezem, mert aztán jöttek normális
betegek is. Például az egyik, akit már említettem egy másik leírásban , ő
várta a szeretőt és a férjet felváltva. Három ágyas szobában
voltunk.Többször is cserélődtek, amíg ott voltam.
Az egyik asszonnyal ,- őt nagyon bírtam- , olyan jókat sztoriztunk, kihallatszott a másik szobába a röhögés.
Jöttek is át kérdezni, -Mi történt?
-Semmi csak röhögünk- hangzott a válasz.
-Akkor jó! És min röhögtök? és így tovább....
Mikor már a férjem látta , hogy jobban vagyok, akkor
elmesélte, hogy tőlünk nem messze, pár házzal odébb , egy általunk jól
ismert családnál felrobbant a ház. Teljes totálkár. Nagyon sajnáltam
őt, mert nem sokkal korábban a férje felakasztotta magát , ugyanebben a
házban.Ez a ház meg van átkozva.-gondoltam.
Hát nekem ez a történet nem hiányzott.
Aztán egyik nap egy nagy pakkal érkezett. Mondom: mi az istent hoztál?
Azt mondja: - levágtuk a disznót.
És? És hoztam kaját. Na jó , hogy enni tudtam, mivel csak a tüdőmet
vették kisebbre, de nem igazán javasolt ilyesmit enni főleg kórházban
műtét után. Nem?
Jézus Mária!. csaptam össze a kezem. Hová tegyem?Hűtő sincs.
-Adjál a többieknek is.
-Engem megölnek a dokik, ha ez kiderül. - közben a szobatársaim füleltek, hogy miről van szó.
Ennyit kinek adjak?
Megszólalt az egyik- Én szeretem.Úgysem ettem még vidéki disznótorost.
Mit hozott fiatal ember?
Hurkát , kolbászt, tepertőt,disznósajtot . Mindenből hoztam. a hurka kétféle. Májas és véres.-mondta szégyenlősen.
Én nem vagyok oda a disznótorosért, bár minden évben vágtunk
De most! Most olyan jól esett. Jaj csak nehogy beteg legyek tőle!
A többi betegnek is osztottam jó kis adagokat, meg is ették. Adtam a nővérkének is.
- Nővérke! Ha nem árul el adok egy kis hurkát.- szóltam neki halkan.
-Milyen hurka.? Hát házi. Mi vágtuk a disznót.
-Akkor elfogadom.
- Hozzon egy nagy tányért, amire rátehetem.
És hozta a tányért. teleraktam púposan, és elvitte. Nagyon hálálkodott.
-Köszönik a többiek is. Nagyon finom volt. -jött másnap reggel megköszönni.
A mellettem lévő beteg nőhöz látogatók jöttek. Már nem tudom , talán a
férje volt, nem a szerető, mert egy kislány is volt vele...
- Kérsz hurkát? megkérdezte a férfit.
- Milyen hurkát?
- Ott van az asztalon , egyél. - kínálgatta.- Van hozzá házi savanyúság is. / mert ugyanis azt is küldött az anyósom/.
Akkor már tőlem engedélyt sem kért, úgy diszponált az árukészlet felett.
Így telt el két nap,amikorra csökkent a készlet végre, mert ugyanis csak
a folyosón volt hűtő, de oda nem akartam kitenni, mert akkor tuti ,
hogy eltűnik.
Hová tegyük a maradékot?
Mivel tél volt , a két ablak között hideg volt. Ebből adódott logikusan, hogy oda betesszük a hurkákat.
Így is történt. Ugyan rájártunk még éjjel is a másik asszonnyal, -amin
jókat kacagtunk-,de nem igazán fogyott el , és a maradék ott
éktelenkedett az ablak között.
Mit ad Isten?
Hát nem jött egy ellenőrzés?! Éppen azt ellenőrizték, hogy milyen
tisztaság van a kórtermekben- / ami röhej volt , de mindegy/- higiénia
stb.
Mondanom sem kell, kiszúrták az ablakban a hurkákat.
Összenézett a két kis fiatal nő, akik buzgón vizsgálódtak, és odafordultak hozzánk.-ezt innen el kell tüntetni!-.
szóltak kellő szigorral. / megjegyzésem: azt nem számított, hogy jön
le a vakolat, hogy nincs szekrény, nincs hűtő, nincs egy fogas, nincs
semmi , csak a szegénység ebben a kórházban, és nem csak ebben, az
összes többiben sem, az éjjeliszekrény csupa rozsda stb/
Nem tudják , hogy élelmiszert nem lehet a szobában tartani?- kérdezték.
-Nem.- válaszoltunk. De hát , ha egyszer nincs hűtő?Mit tegyünk.
-Tegyék a folyosói hűtőbe.
-Az nem jó, mert ellopják. Igen.
-Minket az nem érdekel, de itt nem lehet, mert holnap jönnek a főnökségtől és minden szobába bemennek.
- Igen . Értettük.
-Tüntessék el! - hangzott a parancs.
Azzal elmentek. Most mit csináljunk. a hurkát kitenni nem akartam, megenni sem, mert gondoltam másnap
esszük meg , már nem volt hozzá kenyerünk.
Mit volt mit tenni, összenéztünk a másik ágyon fekvő nővel, és rácsaptunk a maradék készletre.
Ha rosszul leszünk, ők lesznek a hibásak , nem?
Mentségül szolgáljon az a tény, hogy a kórházak , amelyekben
megfordultam, olyan szakember gárdával rendelkeztek, amiért ezeket a
hiányosságokat nem rovom fel. A történeteimben, próbálom ezeket
viccesnek lefesteni. Remélem értik. Köszönettel tartozom orvosaimnak,
amiért visszaadták nekem az életet.
A nővérekről pedig annyit : amelyik nővér szívből az ,annak ha nem
adok jattot , akkor is becsülettel el fog látni, lesz hozzám mindig egy
jó szava, de amelyik nem a szakma szeretete miatt dolgozik az
egészségügyben , annak adhatsz bármit az bunkó marad akkor is.
Hála
Istennek többségében kedves odaadó nővérek kezei közé kerültem legtöbb
esetben.Köszönet nekik és köszönet az orvosoknak, akik megműtöttek, akik
megtalálták a bajom okát, feltárták a betegségemet, meggyógyítottak
akár a belgyógyászaton, akár a sebészeten, akár az onkológíán.
Természetesen még sokkal több történetem van , amit leírhatnék és lehet,
hogy egyszer le is írom, de a teljesség igénye nélkül teszem ezt , mert
nem minden publikus , ami egy kórházban történik, ilyen vagy olyan
oknál fogva.
A 
Alfonsó
