nyár

nyár

2012. március 31., szombat


Locsolkodás húsvétkor
Itt a tavasz, s szomjas a föld, 
Meglocsolni nem csak azt köll. 
A faluban súgás-búgás, 
Leány, s fiú lesz itt futás! 

Eljött húsvéthétfő napja. 
Az égi áldást ki kapja? 
Hétfő reggel a legények 
Locsolkodni készülődnek. 

Hétfő reggel mondják a leányok: 
Mindjárt megtudjátok! 
Ez a szép lány Anna, s várja, 
Mikor jön már az ő párja. 

Tojásfestés az már kész van. 
Piros orcát fest most gyorsan. 
Szép ruháját is felveszi, 
A fiúkat elkergeti? 

Dehogy, dehogy! Alig várja, 
Talán köztük lesz a párja! 
A kiskaput is kinyitja, 
Így könnyebben bejut rajta. 

A fiúk időközben, 
Kint a kútnál készülődnek. 
Fogják, viszik a sok kannát, 
Vizet húznak, elkapják az Annát. 

Azaz csak szerették volna, 
Ha ő nem loholna. 
Szalad, szalad, de úgy gondolja, 
Jobban jár, ha megáll gyorsan. 

Ha elszalad párja nem lesz 
Ilyen legény soha többet. 
Hagyja magát meglocsolni, 
Cserébe kell tojást adni. 

A fiú ezt meg is szerzi, 
Nyáron a lányt el is veszi. 
Lakodalom lesz a nyáron. 
Mégis ő lett az én párom!
Waldinger Ágnes
(2010.)






Nagypéntek Istene Nagypéntek Istene keserű, zord Isten, kihez jól illik zsolozsmás ima, mint kit a maga képére teremtett, s kinek Őt kellett megalkotnia. Milliárd ima száll naponta az Égre, velük a tömjénfüst fanyarkás illata, tőlem egy kérdés, mit Hozzá intézek: mért kellett érettünk Fiadnak halnia? A dogmák súlya bús kárhozat rajtam, míg tévelygőn járom a földi utam, föláldozok Érted mindent, ha kéred, de gyerekemet? Senkiért, Uram! Jáger László

2012. március 30., péntek

Nyuszi az óvodában
Egyszer csak a nyuszika 
Beszaladt az oviba. 
Meglátták a gyerekek, 
Mindenki őt kergette. 
Meg is fognák, hogyha tudnák, 
Furkósbottal nem izgatnák. 
Óvónéni szólt hozzájuk: 
Óvatosan, ha lehet. 
Szeretni kell, nem pediglen 
Kergetni az egyetlent. 
Húsvét jő, sonka fő, 
Pedig ez nem meglepő. 
Fészket keres tinéktek, 
Tojást hozott nem egyet. 
Ha ráleltek megörültök, 
Majd egy körben ideültök. 
Piros tojás igen sok lesz, 
Tinéktek csak ajándék ez. 
Ha jók lesztek, a nyuszi 
Máskor is jön ez tuti!
Waldinger Ágnes
(2010. Húsvét)

2012. március 29., csütörtök

Áprilisi bolond szél márciusban...

Áprilisi bolond szél…

                                                           Áprilisi bolond szél ,
Mit tegyek, hogy véget érj?
Fúj, csak fúj,
 Mindenhová belebúj.
Nem lehet ezt elviselni,
A kabátomat is letépi.
Kiszárítja a földeket,
Kitépi a fákat.
Áprilisi szél felkapja a házat.
Ház repül ház felett,
Csak nézik az emberek.
Áprilisi bolond szél ,
Velem ilyet ne tegyél.
Higgadj le! Legyen ennek vége .
Jöjjön a szép idő , legyen már vége.
Bolond szél, őrült áprilisi szél,
Ilyet velem ne tegyél
Áprilisi bolond szél.



Áprilisi bolond szél…

                                                           Áprilisi bolond szél ,
Mit tegyek, hogy véget érj?
Fúj, csak fúj,
 Mindenhová belebúj.
Nem lehet ezt elviselni,
A kabátomat is letépi.
Kiszárítja a földeket,
Kitépi a fákat.
Áprilisi szél felkapja a házat.
Ház repül ház felett,
Csak nézik az emberek.
Áprilisi bolond szél ,
Velem ilyet ne tegyél.
Higgadj le! Legyen ennek vége .
Jöjjön a szép idő , legyen már vége.
Bolond szél, őrült áprilisi szél,
Ilyet velem ne tegyél
Áprilisi bolond szél.


2012. március 28., szerda

Itt van a tavasz , és akinek van kis kertje vagy ablakpárkány máris megkezdheti a virágok kiültetését, vagy renbe teszi a kertet. Az évelő növényeket csak meg kell szabadítani a télen odakerült falevelektől , szeméttől. Gereblézés , a száraz ágak leszedése stb. Kicsit megújul a kert, ha megigazítjuk a talajt is. Akinek csak az ablakban van hely, annak módjában áll szépen kialakítani a virágos ládáját. Akármilyen kis tavaszi virágokat, esetleg a klasszikus muskátlit ,futót vagy paraszt muskátlit ültethetnek, amelyek egész nyáron hálásan nyílnak, főleg , ha kapnak egy kis tápot is időnként. Nem nagy fáradtság ez , és aztán meglátják milyen szép. Sokan megállnak a kerítésnél és megcsodálják házuk táját, a sok szép virágot, szép nyírt füvet. Van vele munka, mert az biztos és pénzbe is kerül, de amikor kiülünk egy régi fonott székbe, vagy akár egy padra, kőre, meglátják milyen kellemes érzés elégedetten végignézni a szépen nyíló virágokon, és érezni illatukat .Ne röstelljenek gereblét, ásót , kapát fogni és kicsit ültetgetni.Meglátják a hangulatunk és a közérzetük is jobb lesz. Jó tavaszi kerti munkát kívánok ,és leljék örömüket a szépen nyíló virágokban ,a zöldellő fűben és a finom gyümölcsöt termő fákban.






2012. március 26., hétfő

1919. március 26-án született Zsoldos Imre Budapesten, 1919. március 26-án született. Tanulmányait 1938-1941 között a trombita szakon Borst Rudolfnál végezte magánúton. Konkrét pályafutását az ötvenes években hangszeres előadóként kezdte, olyan népszerű szórakozóhelyeken, mint a Moulin Rouge, vagy a Palais De Dance. A Magyar Rádióhoz 1948-ban került, ahol a Magyar Rádió Tánczenekarának tagja lett, majd később megalapította a Stúdió 11 zenekart, amellyel örök időkre beírták magukat a magyar zenei történelembe. Felesége a kitűnő énekesnő, Sárosi Katalin volt. Gyermekük, Zsoldos Gáborból is zenész lett. Zsoldos Imre a 70-es évek végétől mint trombita, ének, hegedű, piccoló, éneklőfűrész előadóművész és szólista aratott nagy sikereket. Külföldön sem volt ismeretlen, ugyanis vendégszerepelt Kubában, Svájcban, az akkori NSZK-ban, az USA-ban, Ausztráliában és Brazíliában is. Két önálló szólista nagylemeze jelent meg, emellett zenekarral körülbelül húsz kislemeze látott napvilágot, amelyen zseniálisabbnál zseniálisabb melódiák csendültek fel. A kiváló zenész 1985-ben hunyt el autószerencsétlenség következtében. Zsoldos Imre emléke egy percig sem fakul, őrzik csodás játékát a hangfelvételek és tv felvételek is. Aki pedig legalább egyszer hallotta előadásában a Gyertyafénykeringőt vagy az Il Silenzio-t, annak biztosan eszébe jutott egy pillanatra, hogy sokszor nem kellenek a szavak ahhoz, hogy érzéseket fejezzünk ki. Zsoldos Imre hangszerével mindig, minden körülmény között mindent el tudott mondani és olyan hangulatot kelteni, amely olyan képzeletbeli síkokra röpített bennünket, amelyek felé csak tiszta lélekkel szállhatunk. A zene pedig képes erre, ha olyan szakértő művészek szólaltatják meg, ahogy tette ezt ő is. Forrás: www. zene.hu Zene : Zsoldos Imre - Gyertyafénykeringő

2012. március 23., péntek


Ibolyát küldtél


Ibolyát küldtél
Tavaszt idézőt
Erdőben teremtél
Szívet melengetőn

Bársonya simogat
Illata elcsábít
Ezt nekem küldted
S csak ez számít

Szívem fölé teszem


Ha rózsáid ápolod
És az ágait lenyesed
Gondolj rám , s egy szálat
Küldjél el nekem
Szívem fölé teszem
Erősen szorítva
Tüskéje bemélyed
A szívembe hasítva
Én akkor ,ott ,
Meghalok nyomban

Szívem fölé teszem


Ha rózsáid ápolod
És az ágait lenyesed
Gondolj rám , s egy szálat
Küldjél el nekem
Szívem fölé teszem
Erősen szorítva
Tüskéje bemélyed
A szívembe hasítva
Én akkor ,ott ,
Meghalok nyomban

2012. március 21., szerda

Tavaszi vers




Itt a tavasz

Kiskert alatt


Kiskert alatt patak folyik,
Abban úsznak kislibáim.
Úszkálnak,  pacsálnak,
S közben halásznak.
Este, mikor haza jönnek ,
Azonnal inni mennek , pedig
Egész nap csak ittak, s  fürödtek.
Nagy szájúak, hangoskodnak,
A gúnárnak visszaszólnak.
Maradjatok már ti csendben,
Egyre jobban fáj a fejem.
Gá, gá kislibák , nagylibák,
Ők csak csinálják a galibát.



2011

2012. március 6., kedd

Dorogiaknak üzenem



Várjuk már, hogy a tavasz teljes gőzzel érkezzen. Látnám már szívesen a parkokban a szebbnél szebb virágokat. A mi városunkban mindig nagyon szépen rendben van tartva a Hősök terén a virágos és a füves rész is.
Itt szoktak koszorúzni és épp a "falusi" templomunk előtt terül el ez a szép park. Erre járok nap mint nap, és szerencsére gyönyörködhetek benne. Most még kopár , de tudom egy -kettőre tele lesz sok szép tulipánnal
és ehhez hasonló kis ideillő virágokkal.
Ha kinyílnak és már szépen mutatnak, akkor készítek róla fotókat, most megpróbálok keresni az interneten , ha van ide mellé teszem.
Aztán kikerülnek a muskátlik az utcán, a Főutcán lévő kandeláberekre helyezett tartókba. Valamint a házak ablakaiba, meg ahol még található füves, virágos kis parkos rész.
Mégis, azt kérném Dorog lakosaitól, hogy aki csak teheti, tegyen ki virágot, mindig az évszaknak megfelelően.Azonkívül örökzöldeket , vagy ki mit talál alkalmasnak arra, hogy szépítse ezáltal a várost. 
Továbbá, tudom nehéz amit most kérek, de lehetőleg egy héten egyszer söpörjék a ház körül az utcát is.
Nem szép látvány, amikor maga a ház udvara tiszta, de a ház előtt nincs aki lehajoljon és felszedje a szél által
elhordott papírokat, vagy , ha  a kutyák, macskák kikotorják a kukákat.  /kivéve, ahol hivatalosan az erre kirendelt dolgozók rendet tesznek, mert ilyen is van/.
Faluhelyen ma is szokás a szombati utcatakarítás. Épp azért, ha  mennek a népek a faluban a délelőtti misére, szinte versenyeznek , hogy kinek szebb a ház eleje,kinek szebbek a virágai.
Tudom kicsit nehéz megoldani, mert olyan az életvitele a mai embernek, de talán , ha valaki elhatározza, hogy ezentúl így tesz , akkor lehet belőle valami. Mindenki megelégedésére és örömére. Csak egy kis igényesség kérdése, és valamennyi szépérzéké is lehet .
Lehet ez országos felhívás is. Mindenki a lakóhelyén vegye kicsit magára. / Kivéve , aki eddig is így tett/.
Egy magánszemély megköszöni , hogy végighallgatták. /Wáry Lajosné . Dorog/.

Ki árnyék után lépked…..





Ki árnyék után lépked,
Annak hátulról jön a fény,
Kinek szíve megáll dobogni,
Annak nincs többé remény.

Hol vagy, hogy együtt lennél velem,
 Ki a reményt újra visszaadnád nekem.
Várlak, kereslek szalmaközt,
Gyertyák lángjával égetem el a közönyt.

Mit tettem? Miért büntettél egem?
Mint forrás vize , a lélek oly tiszta bennem
Érzem közeledted, s mikor fölém hajolsz,
Csukva a szemem.


Vágyom feléd nyúlni, hogy érinthessem kezed..
Nem mozdulok, már rég hideg a kezem.
Az idők vége talán nincs is oly messze.
Órán a mutató egyhelyben reszket.

Az elmúlás szele megérint, simogat.
                                         És én behódolok, elfogadom a sors amit ad.                                        


2011.május 27.





2012. március 4., vasárnap


                                     Miért vagyok tehetetlen



Bús fejű, bús emberek,
Bánat ágyában hemperegve,
Bánatukról, bajukról nem tehetnek,
Erről ők nem is beszélnek,
Vidámságot, boldogságot eltemetve,
Hagyják, hogy életükben merevedve,
Bénán ,megrokkanva ,heveredve,
Fel nem kelni reggelente ,
S minden jót elfeledve ,emlékről
Csendben   szenderedve,
Ebből ki soha nem emelkedve,
Életunt bús fejű emberek,
Rokkantan szenvedve,
Élnek így  csendesen ,megalázva, éhezve,
Szerényen, s nézem őket elképedve.
Miért vagyok tehetetlen?
2011.ápr.15.


2012. március 1., csütörtök

  Egy szép tavaszi napon…



Egy szép  tavaszi napon,
Ha jól tudom épp szombaton.
Szombaton , mikor nem kell dolgozni,
Még zoknit sem  illő stoppolni.

Hintapadon heverészve,
 Napsütésben , madárének.
Madárének, s fűnek  friss  illata,
                                                    Kertben sült szalonna zamata.

Egy felhő sincs az égen,
Csak a repülő húzza a csíkot szépen.
Mint tenger , úgy fest  fenn a kép,
Egyre  szikrázóbb  a napsütés.

Kicsit korai, jólesik  épp ezért,
                                                   A  szép tavasz virágtengerén.
Pihenni, semmit tenni, lógatni a lábat.
Minden  csupa  vidámság, csak semmi bánat.  



2011.ápr.4. Gór.