nyár

nyár

2018. március 11., vasárnap

Március 15 -e apropóján


"Potomság"

Petőfiről
Merre leljem sírod,
melyben vézna tested hever?
Az átkozott barbár ki volt,
ki szörnyű csapást mért melledre,
tőrt döfött hazaszerető szívedbe,
s azokba a lábakba, mellyel
az Alföld porát tapostad?
Sunyi módon a ravaszt meghúzta...
Ki volt? Ki volt az?
Ő a szégyentelen, s te a hősködő, bátor,
mindent megoldó forradalmár.
Hittél a győzelemben,
s a hazádért meghaltál.
Te ki voltál?
Hiába vágták el a nyakad,
hiába vágták le az ujjad,
a szavaidat ma is olvasom,
mint te, én is a jövőben bízom.
Keresem, kutatom, hol lehet tested,
lábad megvan-e,
mellyel a rónaságot róttad.
Szép szemeiddel a Tiszát kémlelted.
Kéznél van-e a pipád,
zsebedben utolsó versed,
s a bajusz rendesen áll,
hajad vajon megőszült már?
Ki volt, ki ellened ezt tenni merte?
Rálelek sírodra, s érdemed szerint
kőből, márványból teszek fejfát,
méltó módon ezt vésem rá:
Itt nyugszik a világ legnagyobb hőse,
kinek nincsen utóda, sem őse.
Sebzett a szíve, s annak vére kifolyt,
ő az égbolton alkot
egy fénylő csillagot.
A legszebbet, ékeset, ragyogót.
Verseit az idők végezetéig sem feledjük,
dicsőséges harcát a szabadságért ma is éltetjük.
Ott, hol a tested felett a hantokat meglelem,
szíved fölé s lábaid elé a világ legszebb virágait
leteszem.
Megöntözöm hulló könnyeimmel,
sírkövedet simogatom puha kezeimmel.
Pihenj békében, s ne nézz le a világra,
mert mit kivívtál, többé nincs mára.

"Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
ELŐRE!"

"Ha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
ELŐRE!"

/saját írásom/