nyár

nyár

2016. október 31., hétfő

Halottak napjára

Halottak napjára
Milliónyi, aprócska lángokból szőtt szőnyeg,
Selyem ágytakaróként fedi be a sírkertet.
Ők vannak itt, kik megfáradva tértek nyugovóra.
A temető felett füstfelhő, mert mécsesek hamvadnak,
Mint holt lelkek vándorlása, úgy suhan viasznak illata.

Máskor félnék itt lenni esti sötétségben, de
Most átjárja testem a halvány fények rebbenése.
A sírok között emberek botorkálnak.
Félelmem eloszlatja imáknak mormolása.
Sírkövek hideg, márványos csillogása.
Nem félek, hisz itt van apám is.
Vele vagyok testileg, lelkileg, ebben
A meghitt, fájdalmas, hideg hangulatban.
Velem vannak a nagyszülők, és mindenki,
Aki szeretett, és én is szerettem. Miért félnék?
Szoknom kell a gondolatot, mit elfogadni nem lehet.
Engem is idehoz valami, amit el nem kerülhetek.
Égő gyertyák lángja, mint szellemek vonagló tánca.
Halkulnak a fények, elsötétül a dombnak minden mécsese.
Az aranyszínű paplan szép lassan átmegy feketébe.
Alatta alusszák végtelen álmukat testek és lelkek.
Meggyújtok még egy gyertyát, mielőtt
elmegyek.
Remélve, hogy holnap is itt lesznek a fények.
Eljövök újból, látni füstölgő, égő mécseseket,
Márai szavaival - ahogyan "csonkig égnek".

2016. október 30., vasárnap

Ne jöjj el....

Ne jőjj el sírva síromig, nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom, gyémánt vagyok fénylő havon. Égő kalászon nyári napfény, szelíd esőcske őszi estén. Ott vagyok a reggeli csendben, a könnyed napi sietségben, fejed felett köröző madár, csillagfény sötét éjszakán. Nyíló virág szirma vagyok, s minden neked kedves dolog.... Síromnál sírva meg ne állj, nem vagyok ott, nincs halál.

2016. október 9., vasárnap