Anya
Hajlott hát,arca csupa ránc.
Keze fáradt, fáj az
ő lába,
Szíve oly nagy,
cserben sosem hagy,
Mert tudja, hogy te
neki vagy.
Lépted koppanását a kis kapuban várja,
S jöttöd alkalmával
két karját kitárja.
Búd, s bánatod
magáénak mondja,
Anyai szívét szaggatja, senki sem tudja.
Mint kiáradt patak,
mely átvágja a gátat,
Úgy ered meg
könnye, marja a bánat.
Unokák láttán szeme
felcsillan,
S járja örömnek
táncait boldogan.
Már nem is fájnak
meggyötört lábai,
És a szeretettől
kisimulnak ráncai.