BUÉK !

                        Boldog ,sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak.

W.Ágnes karácsony

Waldinger Ágnes

Karácsony

Karácsonykor minden oly szép,
Fehérbe borul a vidék.
Repül a hógolyó, befagyott a folyó,
Siklik a szán, szalad a ló,
a kiscsikó nyakában csengő, gyermekek kezében gyeplő.
Forralt bor, csokigolyó, friss süti, mogyoró.

Nyikorgó, fagyos, hideg a tél,
mégis gyönyörű. Megyünk a templom elé.
Templom előtt koldus kéreget,
Kezébe adom a meleg kenyeret.
Kalácsot is hoztam, jól megcukroztam.
Egyél kérlek, s igyál rá jó bort,
az életed úgyis csak kóbor.
Istennek árva gyermeke,
megfagysz te szegény remete.

Sokan jönnek, pénzt is adnak,
meleg sapkát nála hagynak.
Vállán rongyos kabátja,
így áll árván magában.
Kezével az olvasót morzsolja,
Hívom: Gyere te is a templomba!
Megszületett itt van,
Ki mindig velünk van.

Betérünk imával Isten házába,
szálljon mindnyájunkra kis Jézus áldása.

Aranykapu Alkotóműhely 2010-

Ady vers

https://www.youtube.com/watch?v=LovEWnGVCQE

MI A BOLDOGSÁG?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.
A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.
Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.
Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság
A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.
Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.

Farkas Éva

Karácsonyi üdvözlet

Karácsonyi üdvözlet

Szép karácsonyt,

Sok kalácsot,

Melegséget szívből,

Kis Jézuska angyalokat

Küldjön le az égből.

Szeretet , békesség

Legyen veletek,

Kívánunk mi nektek

Boldog ünnepeket  

Csengettyű

Csengettyű

Csengettyű, csengettyű,csengettyű vagyok,

Csengetek akkor is, ha nem is akarok.

Fut a szán, fut a szán, havas tájakon,

Télapó hozzád száll, hamar meglátod.

Csengetek, csengetek, és ti várjatok,

Télapó hintóján én csengetni fogok.

Csizmádat, cipődet tedd ki s várjatok,

Azután szép lassan tárd  ki  ablakod.

Meglátod, meglátod mindjárt ott vagyok.

Csengettyű, csengettyű ,csengettyű vagyok.

Szeretnék egyszer fenyőfa lenni....

                       Szeretnék egyszer fenyőfa lenni…

Szeretnék egyszer fenyőfa lenni,

Fenyőerdő közepén szépen megvénülni.

Szeretném egyszer karácsony ünnepén

Fenyődíszek lennének a fejem tetején.

Ágaimon díszes mézeskalács lógna.

Legfelül egy csillogó csillag ragyogna

A jó meleg szobában kandalló tüzénél

A gyerekek ágaimra a díszeket felfűznék.

Amíg a nagymama kakaós kalácsát élveznék.

Közben fenyő önmagam friss illatát éreznék.

Én, immár búcsút intettem az erdőnek.

Odakinn a társaim a hóesésben vergődnek.

A meleg szobában teljesült kívánságom,

Attól félek, hogy egyszer csak megbánom.

A karácsony ünnepe szépet ígért nekem,

És most törhetem rajta a tüskés fejem.

Jóleső ez a meleg, de nem ily sokáig,

Mert tüskéim hullanak, már elér bokáig.

Visszamennék közéjük, de már nem lehet.

Így tettemmel csak a szemétdombot növelem.

ŐSZ

Ősz

Hirtelen nyirkos hideg, borzasztó szél tört kertembe.

Megadják magukat a falevelek a kegyetlen időnek.

Még tegnap szép napos volt a szeptember.

Most utálatos oldalát mutatja az október.

Behúzódom a házamba, tüzet rakok a kályhámba.

A jó melegből nézem kint mi van a szabadban.

A levelek sárgállanak, bár tegnap zöldek voltak.

És úgy dideregnek, hogy felkelnek a holtak.

Miért nem szeretem? Miért nem jó ez az évszak?

Hát gyümölcse itt lapul, tele a kosár mindenféle jóval!

Dió, alma, gesztenye, körte, naspolya és a szőlő,

Így várjuk a telet, amikor a hegyek felől végre eljő.

A hosszú, jeges, fehér és rideg tél után, várva,

Jöhet a tavasz, ha a Föld a Napot körbejárta.

Ebben bízva, és a kandalló mellé behúzódva,

Szólítjuk a tavaszt sorsunkban megnyugodva.

Mert amikor a Nap süt melegen újra,

Biztosan visszajön házunkra a gólya.

Szívem még mindig nagyon fáj

Szívem még mindig nagyon fáj                                 

Fáknak sötétzöld lombja

Átmegy száraz, barna avarba.

Kopaszodik a hegyen a táj,

Szívem még mindig nagyon fáj.

Nyár volt , reményekkel teli,

De most a tájat metsző szél szeli.

Úgy hasít szívembe az érzés,

Mi lett velünk , ez itt a kérdés.

Hull a sok falevél, hull a hó,

Veled lenni volna újra jó.

Fogni a kezed, érezni illatod,

S  többé tőlem már el nem utazol.

Mire eljő a kikelet, s virul a rét,

Bennem a kétely többé már nem él.

Boldogságunk öröklét e Földön,

Legyen így , kívánságom feléd küldöm.

Egyedül, esőben járom a bús erdőket,

Szerelmem irántad soha nem múlik el.

Szöknek a kanalak

Szöknek a kanalak

Gondol egyet a kiskanál,

Úgy döntött, hogy világot lát.

Megy vele a nagykanál,

Majd ő bajban kiabál.

A villa is igyekezik,

És ha kell védekezik.

Felkiált a fakanál,

Én is megyek várj reám!

Elindulnak ,de nem csendben,

Csörömpölnek , ijesztgetnek.

Észreveszi a  ház asszonya ,

Kiált egyet : hova-hova ?

Ijedtükben összedőltek,

S a fiókba visszaültek.

FÜRDIK A HOLDVILÁG AZ ÉG TENGERÉBEN... Fürdik a holdvilág az ég tengerében, Méláz a haramja erdő közepében: Sűrű a füvön az éj harmatozása, De sűrűbb két szeme könnyének hullása. Baltája nyelére támaszkodva mondja: "Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra! Édesanyám, mindig javamat akartad; Édesanyám, mért nem fogadtam szavadat? Elhagytam házadat, földönfutó lettem, Rablók, fosztogatók közé keveredtem; Most is köztük élek magam szégyenére, Ártatlan útasok nagy veszedelmére. Elmennék én haza, itt hagynám ezeket, Örömest itt hagynám, de most már nem lehet: Édesanyám meghalt... kis házunk azóta Régen összeroskadt... s áll az akasztófa." Pest, 1844. április

Messzelátó dió

Messzelátó dió

Házunk előtt áll az öreg diófa. Óriási koronája felér a háztetőig. Ősz van, épp, hogy felszedtük a termést. Az idén igen sok mutatkozott, szép

nagy példányok.

Hosszú karóval ütögettük szegényt , hogy az utolsó szemig lepottyanjanak a diók.

Úgy is volt, vagyis csak azt hittük. Körbejártam, fürkésztem szemeimmel , hogy lássam rejtenek –e még a sárguló falevelek akár egy diót is.

Egyszer aztán észrevettem, hogy a legeslegtetején egy darab igen huncutul rám vigyorog ,mint aki azt mondja: na mi van?Üss le , ha tudsz!

A mindenit - gondoltam-, neked aztán csudajó dolgod van odafenn!

Ellátsz akármeddig, hét határon túlra is!!

Jó a kilátás. Ellát ez, a fa csúcsán ülő ,rám mosolygó,huncut dió a  hegyekig .Látja az Alpok csúcsán a havat,látja az Alföld szántóföldjeit,

ahogyan szépen sorolnak az eke vaskarmai. Látja a fák tetején fészkelő madarakat, a házak füstölgő kéményeit

Dió,dió, neked de jó! - gondoltam

Nem is igyekeztem, hogy leverjem az ágról. El sem érem, és csak kinevet engem.

Ezért inkább próbáltam lecsalogatni.

- Gyere dióm, leszel a karácsonyfán aranyozott díszem!!

- Leszel a sütiben a töltelék!

- Leszel madárkáknak eledel a télen!

- Gyere,gyere ide a kosaramba!

De csak nem jött, s én megint hallottam a kacagását.  Szeretnéd , ha lejönnék?- kérdését felém szegezve.

- Ne maradj ott egyedül!- kiáltottam felé

Jön a hideg tél, jön az eső, jön a hó.

- Nem megyek! - válaszolt.

- Ne is hívj!

- Szép a napfelkelte, szebb a naplemente - mondogatta a magáét.

- Ezt innen mind látom. Látom a felhőket, a vándormadarakat, Mindent, mindent. Látom az autópályán száguldó kocsikat.

- Kis dióm, csodás dióm, ugorj ide a kosaramba a többi társad közé!

Beviszlek a jó meleg szobába - , de hiába kérleltem nem jött.

Egész télen nem jött. Nem pottyant le . Ám , amikor meglátott csak kacagott, mosolygott felém.

Tavasszal,  a nagy fa koronája virágba borult és jöttek az új fiatal diók, még akkor is ott ült a helyén, a fa hegyén, a legtetején.

Emlék maradok

Emlék maradok...

Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen nektek ragyogok!
Ha szép idő van s kék az ég
Jusson eszetekbe sok szép emlék.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok-
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen szívetek.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Hiszen szívetekben jó helyen vagyok.

/ íróját nem ismerem/

W.Ágnes verse

Messzire mentél…

Messzire mentél ,

Mint ősszel a fecskék.

Távol vagy tőlem,

Elvitted megsebzett lelkem,

Itt hagytad nekem

Összetört szívem.

Elszállt az álmom,

Nincs már több lábnyom.

Vitted a lelkem,

Itt hagytad nekem

Összetört szívem.

Messzire mentél,

Mint ősszel a fecskék,

Múlik az idő,

Ami volt, vissza már nem jő.

                  Hideg az őszi reggel

A Nap is későbben kel.

Jön rá a dér ,

Vissza sosem térsz?

Ne hagyd el...

https://www.youtube.com/watch?v=DRzlTs7NGGo

Téma: Az ősz gyümölcsei

Kedves Mindenki !


Valamit megkívántam , csak úgy nassolni.Valami,valami, valami...mi legyen az a valami?
Aztán itt a neten szörfözök,ötletet keresve, amikor megláttam a sok szép őszi , a gyümölcsökről szóló képeket. Igazán csodálatosak. Azonnal kimentem az udvarra a teraszon lévő asztalhoz. Ott tartom a gyümölcsöket, mert épp nekik való idő van, se nem hideg, se nem meleg,éppen jó.
Szóval behoztam magamnak almát, körtét, szőlőt. Igazán jó ötlet, gondoltam. Jobb , mintha csokit , vagy más édességet ennék.
Mindenkinek ajánlom az ősz ajándékait, a gyümölcsöket, Fel kell töltődni , jön a tél, kell a vitamin.
Igazi vitamin bomba egy ilyen gyümölcstál. És! Javaslom, ha már gyümölcsöt eszünk, akkor magyar , hagyományos gyümölcsöket együnk. Valamint  javasolt mindig az idénynek megfelelő terméseket, zöldségeket fogyasztani. Én soha nem veszek meg olyan zöldséget, aminek éppen nincsen szezonja.A régiek , a mai öregek is még emlékeznek rá, hogy mindig az évszaknak megfelelő zöldségeket, gyümölcsöket ettük. Még én is emlékszem, nem is volt módunk gyerekkorunkban mást enni. Fa alól , vagy épp a földből kihúzva, kicsit leporoltuk aztán ettük is.Még , ha éretlen is volt  egy kissé. Nem is voltunk ilyen betegesek, mint  a mai agyonkényeztetett gyerekek. Igaz az is, hogy vegyszert nem  használtak nagyszülein, szüleink.Maximum rézgálicot , azzal permeteztek. manapság már nem divat.
Ez volt az igazi BIO termesztés.
Na ennyit erről .Most megyek megmosok egy fürt szőlőt ,és megeszem.Ki tudja mivel permetezték.....

Füstölt hal pástétom .

 Füstölt sprotniból / füstölt hal konzerv/  készítettem. Elhagytam az ecetet, és nem  vajjal, hanem Delma szendvicskrémmel kevertem össze. Merülő turmix-al törtem össze a halat és a hozzávalókat. Ízlés szerint borsoztam és sóztam. Nagyon finom.  Ehető bármikor.Pl. Reggelire pirítóssal , vacsorára , uzsonnára,előételként is megfelel. Egy doboz halat használtam fel .  Jó étvágyat.







Hozzávalók:

• 2 db füstölt makréla (kb. 40 dkg)
• 2 púpozott evőkanálnyi vaj
• só
• bors
• egy kanál mustár
• pirítós kenyér
• 2 kanál vörösbor-ecet
• 2 gerezd fokhagyma
• 

Savanyúság receptek

Savanyúságok

Csalamádé / 5 kg alapanyaghoz/

3 dl 20 % -os ecet

1 k. kanál szalicil

1 k.kanál borkén

40 dk cukor

7 dk só

 Összekeverni a fentieket, és ráönteni az összevágott alapanyagokra.

Egy napig állni hagyni, néha megkeverni. Majd üvegekbe pakolva eláll egész télen.

Csemege uborka, vagy paprika

Hozzávalók:

3,5 l víz

½ l. 20 % -os ecet

60 dk cukor

4 ek. só

Bors izés szerint

Babérlevél

Mustár

Az egészet felforraljuk,és az uborkát , vagy paprikára forrón ráöntjük.

A paprikára 2 k.kanál ,az uborkára 1 kk. borként rakunk,a tetejére tormát.

Az űrlap alja

W.Ágnes Bölcsőtől a koporsóig A fa dicsérete

Bölcsőtől a koporsóig

A fa dicsérete

Apró testem ringattad,

Már akkor tudtam, fából vagy…

Bölcső volt a te neved,

Faragott a kerevet.

Játékok, mit húztam , vontam,

Én akkor már  fapapucsban jártam.

Kedvencem egy kis vonat,

Akkor is tudtam fából vagy…

Fehér  papírra  írtam ,

Könyv lapjaiból olvastam.

Két kezemmel simogattam

A padot ,melyre néha ráfirkáltam

Nevem mélyen véstem bele,

Ezért  fapálcával jól elvertek,

Mégis  ugyanott várt rám.

Tudom, akkor is fából voltál…

 Kaszáltam a mezőn, réten,

Napnak ezer  tüze égett.

Megpihentem árnyékodban,

Koronádon a fény át nem hatolhat.

Gyümölcsöd oltotta szomjam,

Sípomat ágadból faragtam.

Kosaram vesszőidből fontam,

S akkor is tudtam ,hogy fából vagy…

És lett a fából asztal , s szék,

Kell még több? Ez nem elég?

És lett a fából ágy, s jó fotel,

Melyben az elfáradt ember megpihen.

Kell a házhoz gerenda,

Itt van hát egy jó kis fa.

Padlómat is fából szabom,

Fejszémnek nyelét erősen fogom.

Görbe botra támaszkodva,

Emlékeimet ládámba zártam.

Láda fia  fából készül,

Az ember így megvénül.

Vén diófa árnyékában

Megpihen a hintaágyban.

Én elgyengülök, ám a fa tovább él,

És szolgál mindig, örökké.

És Szent Mihály lova,

Cipeli,- mivel nincs más dolga-,

Diófából ácsolt koporsódat,

Melyre rá van írva, olvasd:

Itt nyugszik egy vándor

Kinek nem csak bölcsője volt fából.

Fakoporsó, meg egy szép fejfa,

Ez utolsó, végső feladata.

 Sírboltom gyökereid közt,

Falevélről eső csöpög.

Nehéz a víz ,szél tiporja,

Ágaid fölé hajolnak.

S ha épp egy vándor arra tart,

Van itt egy jó kis pad.

Melyet csavarhat hó vagy fagy,

Most is tudom fából vagy…

W.Ágnes

Már érzem...

Már érzem , nem vagyok a régi,

Már érzem szívemből ki lép ki.

Már látom kezemen a ráncot,

Már látom lelkemben ki táncol.

Már kérdem ki volt oda értem,

Már kérdem miért volt szép az élet.

Már akarom fogjad az én kezem,

Már akarom érezd testem mily jó meleg.

Már látom mi volt bennünk a közös,

Már látom őt minden akaratom fölött.

Már jöjjön ki szívesen velem lenne,

Már jöjjön elébem , s kérjen meg engem.

Már , már megöregszem , s késő minden,

Már , már elnehezültem, s kérlek , csak                                                      

                                              Kérlek…

W.Ágnes

                            A béke kincs

Ember embernek barátja legyen,

És mindenkor békében éljen.

Míg a Földön egy is él,

Istenre hagyjuk a viszály ítéletét.

Ember az embernek legyen barátja,

Ne legyen soha háborús vitája.

Mert a béke kincs, s a mindent jelenti.

Embernek barátja , legyen mindig így!

Arany János

A néma háború

Fáradt szemre álmokat hoz
   Esős idő és ború:
Azt álmodtam én, hogy hangját
   Elveszté a háború.

Sorba, rendbe voltak állva
   Az ellenfél és fele,
Meg van adva ütközetre
   A vezérlők kézjele.

De parancsszó ajkon elfúl,
   Tiszt nem hallja önmagát,
Trombitásnak láthatod csak
   Duzzadt képit és nyakát.

*

Irtóznék el a rettentő
   Vérontástól a világ
S minden korból, új tavaszból
   Nem hullna el a virág.

Várjatok még őszi rózsák

Az anyák csak éjjel sírnak

Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

 

Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük, ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Váriné Gulyás Ilona verse

Az út felén túl....Vers

Móra Magda: Az út felén túl
- Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!

Anya

Anya

                                                                                                                                    Hajlott hát,arca csupa ránc.

Keze fáradt, fáj az ő lába,

Szíve oly nagy, cserben sosem hagy,

Mert tudja, hogy te neki vagy.

                                                                                                                              Lépted koppanását a kis kapuban várja,

S jöttöd alkalmával két karját kitárja.

Búd, s bánatod magáénak mondja,

 Anyai szívét szaggatja, senki sem tudja.

Mint kiáradt patak, mely átvágja a gátat,

Úgy ered meg könnye, marja a bánat.

Unokák láttán szeme felcsillan,

S járja örömnek táncait boldogan.

Már nem is fájnak meggyötört lábai,

És a szeretettől kisimulnak ráncai.