Edith Piaf halála 1963
Grasse, október 10. – Ezen a napon halt meg a 20. század egyik legnagyobb sanzonénekese, aki Édith Giovannak Gassion néven látta meg a napvilágot.
2007-ben Oscar-díjat lehetett nyerni az ő életéről szóló filmmel. Ehhez nem csupán Marion Cotillard pazar színészi játéka kellett, hanem az is, hogy volt Miről filmet készíteni: egy legendás életpályáról. Persze, akinek szülei olyan kalandos életet élnek, mint amilyet övéi, bizton számolhat egy különleges életúttal.
Apja, Louis-Alphonse Gassion, vándormutatványos, kígyóember. Kézen állva járt, hogy fogával fel tudja szedni az eléje dobott pénzérméket. 1 méter 45 centi magas és alkoholista ember volt. Anyja, Anita Maillard, egykori nugátárus, kávéházakban énekelt, hogy éhen ne haljon. A hangja meleg, csúfondáros volt, kabil anyjától örökölte, aki egykoron algériai cirkuszokban énekelt.
Edith Piaf Édith Giovanna Gassion néven született Párizsban, 1915. december 19-én. Hogy honnan kapta a Piaf nevet? Felfedezőjétől, Louis Leplée-től, aki termetére és formájára utalt akkor (150 centis és 40 kilogramm súlyú volt), amikor a Veréb nevet adta neki – ezt jelenti a piaf szó.
La Foule (1957):
Piaf a nyílt utcán született, apja korán elhagyta, mert visszatért a frontra, anyja pedig a nagymamára bízza. Emma Said Ben Mohamed azonban egy alkoholista társaságban tölti a mindennapokat, volt, hogy vörösbort töltöttek Edith cumisüvegébe. Egy kunyhóban tölti első éveit, és amikor apja visszatér, kimenekíti a totális nyomorból. Normandiába kerül, ahol higiéniában növekedik tovább, egy bordélyházban ápolgatják az ott lakó nők, akik úgy kezelik, mint egy hímes tojást.
1919-ben súlyos szembetegsége lesz, és elveszti látását, de a család elkezd imádkozni, és csoda történik, hétévesen Edith Piaf újra lát. Ezután élete végéig imádkozik, vallásos lesz. Apja magához veszi, a mutatványok után ő énekel az utcán Párizsban. Ott is laknak, kézzel esznek, hideg étellel táplálkoznak. 15 évesen elhagyja apját, egyedül énekel, és bevételei is akadnak. Szabad lesz, egyre többet találkozgat férfiakkal.
17 évesen megismerkedik Louis Dupont-nal, akitől teherbe is esik. 1932-ben megszületik első gyermeke, Marcellina, de ő kétéves korában agyhártyagyulladásban meghal, és a szerelemnek is vége szakad. „A szerelem mindig elmenekült tőlem” – mondta később Piaf. – „Valahányszor azt hittem, hogy rátaláltam a nagy Ő-re, minden tönkrement és újra egyedül maradtam”.
A Gerny’s kabaré működtetője, Louis Leplée azonban meglátja az utcán énekelni, és felfedezi, felkarolja. Ő találja ki neki a rövid, fekete ruhát. Hatalmas sikere van, az első este után (melyen egy maga által kötött, félig elkészült pulóverben lép fel) futótűzként terjed a hír, miszerint egy gyötrődő kislány énekel gyönyörű hangján a lokálban. Mindez 1935-ben, 20 éves korában történik.
Edith Piaf mindig törékeny alkat volt:
Visszatér Párizsba, és találkozik Leplée régi barátjával, Raymond Asso költővel, aki megmenti, felkarolja. Egy életrajzi kötetben így írnak a mecénásról: „Raymond Asso kijavítja a nyelvtani hibáit, megtanítja, hogyan kell nyilvánosan viselkedni, mosakodni, fésülködni, helyesen enni, fogat mosni, és felhagyni a részegeskedéssel.” Három évig tanította, és dalokat írt neki. „Ő tanított meg arra, hogy váljak emberi lénnyé” – vallotta Piaf később.
Könyveket kezd el olvasni: „Korábban soha, egyetlen könyvet sem nyitottam ki. Abban a hitben éltem, hogy az olvasás nem más, mint polgári trükk. Úgy fetrengtem az ostobaságban, mint egy mocskos állat a sárban. És a csúfságban is. Egyfajta torz örömöt éreztem abban, hogy pusztítsam önmagamat, hogy tönkretegyek mindent, ami szép.”
Asso Marguerite Monnot-t kéri fel arra, hogy zongorára komponálja az általa írt dalszövegeket. Felléphet az elit párizsi helyszíneken, ahol megismeri Jean Cocteau-t. 1939-ben Assót háborúba hívják, kapcsolatuknak vége. Csak a szerelem érdekli Piafot, de mindig magára marad. Sztár lesz Párizsban, rengeteg pénzt keres, ami nem érdekli, osztogatja a barátai között, élvezi az életet – ám cseppet sem boldog.
1941-ben filmszerepet kap, Párizs német megszállása idején rendszeresen énekel a katonáknak. A Moulin Rouge-ban lép fel, ahol megismerkedik Yves Montand-nal. Egymásba szeretnek. Halálosan szerette, még más lányokat is beszervezett neki, de valójában ő építette fel Montand-t, ami visszafelé sült el. Ezzel együtt nem haragszik rá: „Nem kell megvárni a szerelem végét. Bátorság kell ahhoz, hogy akkor menjünk el, amikor még tart a szerelem. Különben meggyűlöljük egymást, vagy sajnálatból maradunk egymás mellett. Ezzel vágok vissza a szép asszonyoknak” – gondolta Piaf.
Yves Montand és Edith Piaf:
„Ha Cerdanról beszélek, - mondta Edith - jobbnak érzem magam. Olyan belső tisztasága van, hogy ha rám néz, úgy érzem, mintha tisztára mosdatna”.
Amerikában akkor olyasmi fordul elő, ami azóta is – főleg a mai állapotokat figyelembe véve – elképzelhetetlen. Amerikai újságírók egy sajtóbeszélgetésen faggatják Cerdant a magánéletéről: „Azt akarják tudnik, hogy szeretem-e Edith Piafot? A válasz: igen. Azt akarják tudni, hogy a szeretőm-e? A válasz: igen. És azért csak a szeretőm, mert nős vagyok. Tessék, mindent elmondtam maguknak. Holnap meglátom, hogy úriemberek-e.” Másnap, a sajtóban, egyetlen szó sem jelent meg a kapcsolatról!!!
Piaf elkészíti a La vie en rose című dalt, amivel mindenkit, így Hollywood csillagait is elvarázsolja, így Orson Welles, Frank Sinatra, Henry Fonda, Charlie Chaplin, Judy Garland, Marlene Dietrich járnak a fellépéseire. 1948 szeptemberében Piaf végigszurkolja Cerdan világbajnoki címmérkőzését, ahol a férfi győzni tud.
La Vie en Rose (1945 - a II. világháború utolsó évében):
1949. október 17-én Marcel Cerdan repülőgép-szerencsétlenségben meghal (hajnali 3 órakor a gép hegynek ütközik, mindenki életét veszti), éppen Edith New York-i fellépésére repült volna. A nő annyira türelmetlenül várta, hogy a hajózás helyett rábeszélte a repülőútra. A Versailles nevű helyen énekelt éppen, előadás közben elájult, a halálhír után vált végleg alkoholistává, élete végéig nem tudott tőle szabadulni.
No, je ne regrette rien (1960):
De túlélte, még számos kapcsolata lesz ezután: Eddie Constantine, André Pousse, Jacques Pills, Moustaki, Charles Dumont, Aznavour, Félix Marten. Mindegyiket felfedezte, sztárt faragott belőle, majd elváltak útjaik.
1952-ben feleségül megy Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich. Nászútjuk egyetlen óriási turné: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel később azonban elválnak.
Egy autóbaleset után morfiumot kap, amire szintén rászokik. Sokat iszik is: "Éjszakánként felkeltem, lementem az utcára papucsban, hogy egy még nyitva tartó bárt keressek. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy pusztítsam önmagam. Semmi nem tudott megállítani. 47 éves koromban ugyanott tartottam, mint 15 évesen azon a napon, amikor elhagytam apámat, hogy az utcán énekeljek. Vagyis egyedül. Kevesebb illúzióval, kevesebb reménnyel, kevesebb erővel.”
Amerikában és Európa-szerte folyamatos sikereket arat a gyengesége ellenére, talán így még hitelesebbek voltak fájdalmas dalai…
Padam, padam (1951):
1962-ben feleségül megy egy nála 20 évvel fiatalabb, görög származású férfihoz, Thépohanis Lamboukashoz, akivel korábban többször lépett fel.
Edith Piaf 1963. október 10-én, egy nagyobb turné előtt halt meg Plascassierben, Grasse külvárosában. Áttétes rákot állapítottak meg nála. Temetésekor kétmilliónál több ember árasztja el Párizs utcáit, hogy láthassa a „Verébfióka” koporsóját.
Több mint húsz éven át hódította meg folyamatosan közönségét. Sikerét és tehetségét, megújuló-képességét mutatja, hogy első nagy slágere, a La vie en rose után 15 évvel képes volt egy hasonló hatású dallal előállni, ez az 1960-as Non, je ne regrette rien volt.
A 2007-es, Piaf életéről szóló film trailere:
2007-ben hatalmas sikerrel került a mozikba az Edith Piaf életét bemutató film, melynek főszerepét a parádés Marion Cotillard alakítja. Ő a 2008-as Oscar-gálán a legjobb női főszereplő kategóriában nyerte el az alakításért az aranyszobrot. Emellett még három nevesebb film készült életéről 1974-ben, 1983-ban és 2004-ben.
Apja, Louis-Alphonse Gassion, vándormutatványos, kígyóember. Kézen állva járt, hogy fogával fel tudja szedni az eléje dobott pénzérméket. 1 méter 45 centi magas és alkoholista ember volt. Anyja, Anita Maillard, egykori nugátárus, kávéházakban énekelt, hogy éhen ne haljon. A hangja meleg, csúfondáros volt, kabil anyjától örökölte, aki egykoron algériai cirkuszokban énekelt.
Edith Piaf Édith Giovanna Gassion néven született Párizsban, 1915. december 19-én. Hogy honnan kapta a Piaf nevet? Felfedezőjétől, Louis Leplée-től, aki termetére és formájára utalt akkor (150 centis és 40 kilogramm súlyú volt), amikor a Veréb nevet adta neki – ezt jelenti a piaf szó.
La Foule (1957):
1919-ben súlyos szembetegsége lesz, és elveszti látását, de a család elkezd imádkozni, és csoda történik, hétévesen Edith Piaf újra lát. Ezután élete végéig imádkozik, vallásos lesz. Apja magához veszi, a mutatványok után ő énekel az utcán Párizsban. Ott is laknak, kézzel esznek, hideg étellel táplálkoznak. 15 évesen elhagyja apját, egyedül énekel, és bevételei is akadnak. Szabad lesz, egyre többet találkozgat férfiakkal.
17 évesen megismerkedik Louis Dupont-nal, akitől teherbe is esik. 1932-ben megszületik első gyermeke, Marcellina, de ő kétéves korában agyhártyagyulladásban meghal, és a szerelemnek is vége szakad. „A szerelem mindig elmenekült tőlem” – mondta később Piaf. – „Valahányszor azt hittem, hogy rátaláltam a nagy Ő-re, minden tönkrement és újra egyedül maradtam”.
A Gerny’s kabaré működtetője, Louis Leplée azonban meglátja az utcán énekelni, és felfedezi, felkarolja. Ő találja ki neki a rövid, fekete ruhát. Hatalmas sikere van, az első este után (melyen egy maga által kötött, félig elkészült pulóverben lép fel) futótűzként terjed a hír, miszerint egy gyötrődő kislány énekel gyönyörű hangján a lokálban. Mindez 1935-ben, 20 éves korában történik.
Edith Piaf mindig törékeny alkat volt:
Visszatér Párizsba, és találkozik Leplée régi barátjával, Raymond Asso költővel, aki megmenti, felkarolja. Egy életrajzi kötetben így írnak a mecénásról: „Raymond Asso kijavítja a nyelvtani hibáit, megtanítja, hogyan kell nyilvánosan viselkedni, mosakodni, fésülködni, helyesen enni, fogat mosni, és felhagyni a részegeskedéssel.” Három évig tanította, és dalokat írt neki. „Ő tanított meg arra, hogy váljak emberi lénnyé” – vallotta Piaf később.
Könyveket kezd el olvasni: „Korábban soha, egyetlen könyvet sem nyitottam ki. Abban a hitben éltem, hogy az olvasás nem más, mint polgári trükk. Úgy fetrengtem az ostobaságban, mint egy mocskos állat a sárban. És a csúfságban is. Egyfajta torz örömöt éreztem abban, hogy pusztítsam önmagamat, hogy tönkretegyek mindent, ami szép.”
Asso Marguerite Monnot-t kéri fel arra, hogy zongorára komponálja az általa írt dalszövegeket. Felléphet az elit párizsi helyszíneken, ahol megismeri Jean Cocteau-t. 1939-ben Assót háborúba hívják, kapcsolatuknak vége. Csak a szerelem érdekli Piafot, de mindig magára marad. Sztár lesz Párizsban, rengeteg pénzt keres, ami nem érdekli, osztogatja a barátai között, élvezi az életet – ám cseppet sem boldog.
1941-ben filmszerepet kap, Párizs német megszállása idején rendszeresen énekel a katonáknak. A Moulin Rouge-ban lép fel, ahol megismerkedik Yves Montand-nal. Egymásba szeretnek. Halálosan szerette, még más lányokat is beszervezett neki, de valójában ő építette fel Montand-t, ami visszafelé sült el. Ezzel együtt nem haragszik rá: „Nem kell megvárni a szerelem végét. Bátorság kell ahhoz, hogy akkor menjünk el, amikor még tart a szerelem. Különben meggyűlöljük egymást, vagy sajnálatból maradunk egymás mellett. Ezzel vágok vissza a szép asszonyoknak” – gondolta Piaf.
Yves Montand és Edith Piaf:
„Ha Cerdanról beszélek, - mondta Edith - jobbnak érzem magam. Olyan belső tisztasága van, hogy ha rám néz, úgy érzem, mintha tisztára mosdatna”.
Amerikában akkor olyasmi fordul elő, ami azóta is – főleg a mai állapotokat figyelembe véve – elképzelhetetlen. Amerikai újságírók egy sajtóbeszélgetésen faggatják Cerdant a magánéletéről: „Azt akarják tudnik, hogy szeretem-e Edith Piafot? A válasz: igen. Azt akarják tudni, hogy a szeretőm-e? A válasz: igen. És azért csak a szeretőm, mert nős vagyok. Tessék, mindent elmondtam maguknak. Holnap meglátom, hogy úriemberek-e.” Másnap, a sajtóban, egyetlen szó sem jelent meg a kapcsolatról!!!
Piaf elkészíti a La vie en rose című dalt, amivel mindenkit, így Hollywood csillagait is elvarázsolja, így Orson Welles, Frank Sinatra, Henry Fonda, Charlie Chaplin, Judy Garland, Marlene Dietrich járnak a fellépéseire. 1948 szeptemberében Piaf végigszurkolja Cerdan világbajnoki címmérkőzését, ahol a férfi győzni tud.
La Vie en Rose (1945 - a II. világháború utolsó évében):
No, je ne regrette rien (1960):
1952-ben feleségül megy Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich. Nászútjuk egyetlen óriási turné: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel később azonban elválnak.
Egy autóbaleset után morfiumot kap, amire szintén rászokik. Sokat iszik is: "Éjszakánként felkeltem, lementem az utcára papucsban, hogy egy még nyitva tartó bárt keressek. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy pusztítsam önmagam. Semmi nem tudott megállítani. 47 éves koromban ugyanott tartottam, mint 15 évesen azon a napon, amikor elhagytam apámat, hogy az utcán énekeljek. Vagyis egyedül. Kevesebb illúzióval, kevesebb reménnyel, kevesebb erővel.”
Amerikában és Európa-szerte folyamatos sikereket arat a gyengesége ellenére, talán így még hitelesebbek voltak fájdalmas dalai…
Padam, padam (1951):
Edith Piaf 1963. október 10-én, egy nagyobb turné előtt halt meg Plascassierben, Grasse külvárosában. Áttétes rákot állapítottak meg nála. Temetésekor kétmilliónál több ember árasztja el Párizs utcáit, hogy láthassa a „Verébfióka” koporsóját.
Több mint húsz éven át hódította meg folyamatosan közönségét. Sikerét és tehetségét, megújuló-képességét mutatja, hogy első nagy slágere, a La vie en rose után 15 évvel képes volt egy hasonló hatású dallal előállni, ez az 1960-as Non, je ne regrette rien volt.
A 2007-es, Piaf életéről szóló film trailere:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése