nyár

nyár

2012. május 9., szerda

175 éve , 1837.május 9-én született Adam Opel, az Opel megalapítója...

Százhetvenöt éve, 1837. május 9-én született Adam Opel, akinek nevét ma az egyik legismertebb autómárka viseli. Érdekesség, hogy maga Opel soha nem látott olyan gépkocsit, amely az ő üzemében készült volna, sőt arról sem lehetett fogalma, hogy vállalkozása óriáscéggé fejlődik. Őt ugyanis egészen más jármű nyűgözte le: a kerékpár fejlesztésében és gyártásában szerzett múlhatatlan érdemeket.
Opel a németországi Rüsselheimben egy lakatosmester fiaként látta meg a napvilágot. Az apja műhelyében töltött inasévek után húszévesen európai vándorútra indult, hogy ismereteit gyarapítsa. Tapasztalataiból azt a következtetést szűrte le, hogy az embereknek két dologra lesz mindig szükségük: ételre és ruhára. Szakmájához a második állt közelebb, így érett megfontolás után úgy döntött, hogy az akkoriban újdonságnak számító varrógépekkel fog foglalkozni. Párizsba ment hát, ahol pékinasként kezdte, de kitartásának köszönhetően idővel egy varrógépgyárban jutott munkához, sőt George öccsét is sikerült itt elhelyeznie. Két év alatt kitanulta a gyártás folyamatát, sőt jónéhány újítás terve is megérlelődött benne.
hirdetés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése