Szíj Melinda

Két csapzott kazal Pofonod üszkös tarló szégyen-felégette arcomon,  mezítláb kaptatok hőség olvasztotta dárdahegyein.  Hiába tartunk ernyőt egymás csapzott kalászainak,  lábunk alatt mindegyre gombák, elhalnak erényeink.  Imádban imádat harangja szólt, s ki engem kegyelmedbe ajánlott, hold-sarlójával rendet vágva elvadult bozótjaink közt,  homlokon csókolta bánatunk.  S mostanra mint takaratlan kazlakban fésületlen szálak,  egymás bűneiben ázunk.  Levetett gondolatokból szálló porszavaink sárrá tapasztja a könny.  Szívünkben üresség fájdalmat aszal.  S míg szemet huny minden bűn felett az est,  az üszökben egymást támasztja két csapzott kazal.

Szíj Melinda