Sztorik az unokámmal történtekről, aki négy éves kisfiú

A temetőben jártam kis unokámmal, aki elmúlt négy éves ,és a következő beszélgetés zajlott ott le közöttünk.

Helyszín az apám sírjánál.  :-Mama ,-szólt hozzám.

                                             -A Gyuri papa hol van?

                                             - Itt fekszik a földben, egy koporsóban. - válaszoltam.

                                             - Mama, nem él?

                                             -Nem , sajnos .Meghalt. -mondtam

 Közben ráült a sírkőre ,de csak a szélére, mint aki fél egy kicsit valamitől.

-Mama, nem tud kinyúlni ?

-Nem . Ő már nem bánt ,ott alszik.

-Mama, akik meghalnak , azoknak betemetik a csontját? Akkor ő múmia.

-Igen.

-De csak a csontjuk van itt , mert fönt vannak ők az égben. A Maci kutya is ott van, meg a Chira is. Ugye?

-Tudod a csontjukat eltemetik, de a lelkük fel megy a Jézuskához.

 Beleteszik a koporsóba? Igen.  -Akkor ők múmiák.- mondta.

Nem múmiák, mert a múmiák azok nagyon régiek… De csak közbevág mindig.

–Mama ,ugye te nem halsz meg soha?

A Csabi mondta, hogy fönt vannak a holdon ,és ők majd lejönnek , ha meggyógyultak, ugye Mama? Ott játszanak most ketten.

- Igen, de menjünk tovább, köszönjél a Papának.

-Szia Papa , majd jövök…

Ezzel arrébb mentünk, aztán, találkoztunk egy ismerős nénivel ,akivel intenzív eszmecserébe kezdett. Többek között azt mondta, hogy nem szabad odamenni a másik sírokhoz, mert azt hiszik, hogy lopni akarunk.

-Hú , milyen okos vagy!- szólt a néni.

-Igen, mert én mondtam neki ezt egyszer.

-Igen. A Mama  mondta, hogy nem szabad lopni. Igen.

-Nahát, te  nagyon okos kisfiú vagy.

Ezzel elbúcsúztunk, mert már mennünk kellett, amúgy is sokat beszélt…

Tovább mentünk , és minden sírnál megkérdezte mi van a sírkőre írva.

Nem győztem olvasgatni. Aztán az egyik sírkövön a következő volt: Csabi , élt 14 évet.

Megállt. Rám nézett olyan ijedten és kérdezett: -Mama. Az gyerek vagy felnőtt?

-Gyerek.- válaszoltam.  – Akkor jó. -És összecsapta a mellkasán keresztben a két kezét-

Majd nagy megkönnyebbült sóhaj kíséretében :- Jaj de jó. Már azt hittem, hogy a keresztapám.!!

Hetekkel később ültünk az udvaron az asztalnál, s egyszer csak azt mondta : Mama. Meséld el most már rendesen, hogy , hogy  is van ez a meghalás.

-Tudod egyszer mindenki meghal, mert aki beteg és nem gyógyul meg, aztán meghal, vagy aki nagyon öreg az is. Vagy érheti baleset , tudod ha elüti az autó, vagy a vonat. -kezdtem zavaromban , valamit kellett mondani..

Közbeszólt természetesen.

-         Mama. Úgy , mint a Chira, meg a Maci?

-         Igen. És Mama, ott fönt vannak? Nekem csak a Gyuri papa halt meg.

-De biztosan meghalok egyszer.- Aztán gyorsan viccesre vettem a figurát, mert láttam ,hogy kezd szomorodni. -Majd fentről lenyúlok egy nagy bottal és megverlek , ha rossz leszel.

Közben megcsikiztem  , nevetett, de már kicsit könnyes volt a szeme.

Ekkor elgondolkodott  és egy darabig nem szólt semmit.

Egyre  könnyesebb lett  a szeme , ami nekem furcsa volt, egy ilyen gyerektől.

Négy éves és ilyen hatással volt rá a temető. Valamikor engem is elvitt a nagymamám a temetőbe, vittünk virágot a papára , aki háború után halt meg az erdőben fagyűjtés közben rálépett egy aknára, és sajnos százfelé szakadt. Ez a történet, amikor megtudtam, nagyon felzaklatott engem is, pedig nem ismertem őt, csak a falon lógó képét.

Már  nem tudom akkor hány éves voltam…

Elgondolkodott, könnyes volt a szeme. _ Mama. Ne beszéljünk róla ! – És mutogatott a szobaablak felé . Legyünk csendben , mert a Szilike  meghallja és sírni fog…..Jobb, ha ő nem hallja mit beszélünk. Mama  ide adod a cumimat?

/A kistestvére , aki másfél éves, a szobában aludt./

Talált az úton egy agyon nyomott földigilisztát.

-Mama !! Várjál. Vigyük haza  .Segítsünk rajta, adjunk neki mesterséges légzést , akkor nem hal meg.

Mama, én szeretlek. Mama adsz nekem kockacukrot? Egyet. Nem .Kettőt , jó?

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Béla!!

-Gyere segíts nekem kiszedni a gazokat .Mamának fáj a keze. És én egyedül nem bírom.

Béla kínjában szedegette, de közben morgott vele, hogy mit képzel , nem azért jött , hogy gazoljon. Zsombikám közben lapátra rakta és hordta a kukába.

Aztán a Béla ráunt és ott hagyta őt.

-Béla! Gyere, még van sok.

-Nem. Most már megyek haza.

Unokám, finoman szólva elátkozta.- Többet nem jöhetsz hozzánk. Nem engedlek be.

Hiába csöngetsz. Nem jöhetsz az biztos.

-Mama , most miért nem tud segíteni?

-Igazad van kisfiam.!

Mi megcsináljuk a kocsiját és ő meg nem képes gazolni?

Nahát , igazad van.

Ő is csak morgott az orra alatt, és közben gazolt szorgalmasan.