nyár

nyár

2012. június 6., szerda

Védelem az erős napfény ellen . Igen ez most aktuális lesz napokon belül / legalábbis remélem/

A bőr napfény elleni védelme
A bõr napfény elleni védelme
A Nap fénye elektromágneses sugárzás, hasonló a röntgensugarakhoz, ám annál jóval kisebb energiájú. Ezt a sugárzást ultraibolya (UV) fénynek hívjuk, és hullámhossz szerint három egységre bontjuk.
A bőr napfény elleni védelmeA napfény ultraibolya-sugarai áthatolnak a bőr felső rétegét képező hámszöveten, és befolyásolják a sejtszaporodást, valamint a szarusodás folyamatát is, az utóbbi a bőr megvastagodásához és rugalmasságának elvesztéséhez vezet. Bejut a bőr mélyebben fekvő rétegébe, az irhába is. Ott aztán roncsolja a kollagént (a bőr rugalmasságát adó rostokat), amitől megváltozik a bőr szerkezete és vastagsága.
A napozás során bőröd pont azzal védekezik a káros hatások ellen, hogy sötétebbre színeződik. A napsugárzás arra sarkallja a melanocitákat, hogy nagyobb mennyiséget termeljenek a védő festékanyagból, a melaninból, s ez okozza a lebarnulást. A napfény által előidézett károk többnyire visszafordíthatatlanok. Bár a lebarnulás csak átmeneti és rövid idő alatt nyoma vész, a hosszú távú ártalmak azonban gyakran csak évek elteltével mutatkoznak meg. A Nap károsító hatásától a bőr fáradttá, ráncossá és kérgessé válhat, kivörösödhet és kiszáradhat.
A napvédő krémekkel kapcsolatban kövesd az alábbi irányelveket, és akkor nem érhet nagy baj:A bőr napfény elleni védelme
• Mindenkinek szüksége van védelemre: még a legbarnább bőr is csak korlátozott védelmet nyújt.
• Olyan krémet használj, amely az UV-A- és az UV-B-sugárzástól is megvéd. Válassz vízálló, hipoallergén, illatanyag- és PABA-mentes készítményt.
• Legalább 15-ös fényvédő faktorú szert használj (ennél is magasabb faktorút, ha világos a bőrünk, ha a trópusokon vagy magas hegyek között vagy).
• Az orrunkra és az egyéb különösen érzékeny területekre kenj titán-dioxidot vagy cink-oxidot tartalmazó krémet.
• A napozószert nyáron és télen is bőségesen használjuk, az ajkakra is. Legalább 30 perccel azelőtt kend be magadat, hogy kimennél a szabadba. A naptejet használat előtt rázd fel, s kétóránként, illetve fürdés után újból kend be magadat (még akkor is ha vízálló napvédőt használsz).
Forrás: www.noiportal.hu

Napszemüveg kutyáknak

A Doggles egy napszemüveg márka kutyáknak, amit úgy terveztek, hogy illeszkedjen a kutya fejére. Annak ellenére, hogy eredetileg csupán divatelemként került forgalomba, számos orvosi esetről számoltak már be, miszerint egyes kutyáknak jót tett a szemüveg, sőt! Egy epilepsziás kutyának az életét is megmentheti, hiszen a szemüveg javít a fényre érzékeny állat életminőségén.
Jonah beagle napszemüvegben
Fotó: www.jonahsark.com
A kutya napszemüveget Ken és Roni di Lullo találták ki, miután azt vették észre, hogy a kutyájuk hunyorog a napfénytől. Kísérleteket végeztek az emberi napszemüveg és a sport védőszemüvegek között, mielőtt kifejlesztették, hogy az alakja illeszkedjen a kutya fejére. Most ők a Doggles gyártói Észak-Karolinában.
A Doggles kifejlesztett egy színezett polikarbonát anyagot UV védelemmel, amelyet a rugalmas pántok biztosítanak a kutya fején. Annak ellenére, hogy a Doggles kutya napszemüveget az egyik leghaszontalanabb találmánynak minősítették, mégis hatodikként felkerült az MSN Money “11 ötlet, hogy ne dolgozz, de milliókat keress” c. listájára és 2004-ben 16 országban összesen 4500 üzlete nyílt a cégnek, és mostantól a megkezdik a dioptriás lencsék gyártását is.
2004-ben Linda Cunningham szervező ellátási csomagot küldött ki az amerikai hadseregnek, és munkakutyáiknak, akik Irakban dolgoznak. A kutatás során felbukkant a Doggles, és a sivatagi homokviharokra, a nap elleni védelemre gondolt. Felvette a kapcsolatot a Doggles Társasággal és együtt több, mint 120 irakban dolgozó munkakutyának küldtek kutya napszemüveget. A Doggles a CNN 2005. július 30-i, Szombat Reggeli Hírműsorában arról számolt be, hogy felszereléssel küldik bevetésre a katonai kutyákat. A Metro brit napilap 2007-ben megjelenített története szerint egy kutya egy ritka autoimmun betegségben szenved, ami azt jelenti, hogy nem tud a szervezete könnyeket termelni. A kutya tulajdonosa Diana Stephens elmondta, az ő kutyájának bizony van szemüvege, amivel megelőzhető kedvence szemének kiszáradása. A Doggles más felhasználói egyéb szembetegségekről is beszámoltak.
Talán a motorosok körében a legismertebb, ha a kutya szeme begyullad, hiszen egyre többen viszik magukkal a négylábút két keréken. Aztán ott vannak az autósok, akiknek a kutyája erőszeretettel kukkol kifelé az ablakon, nem is beszélve a kabriókról…
A kutyának egyesek szerint ugyanúgy meg kell óvni a szemét a huzattól, a portól, az UV sugárzástól, főleg a munkakutyák vannak kitéve ilyen veszélyeknek, illetve egy szemműtét után, vagy egyéb betegségek esetében. Mások szerint azonban nem kell a kutyaszemüveg. Hogy mi az igazság, mindenki döntse el maga!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése