Sorsom….

A sorsom, mint mikor az Óceán közepén

                                           Egyedül hányódom egy raklap tetején,

Naptól égetve .A vizet nem ihatom,

Szomjasan tengődve, halál árnyékában sodródom.

Istentől is távol, reménytelenül, bénán.

Esélyem annyi, mint mikor a gólya  lenyeli a békát..

Viselem sorsom némán , körülöttem tengernyi tenger.

Csak víz, csak víz , miből inni az ember nem mer.

Nem csak ,hogy nem mer, nem is tanácsos.

Szomjazom egyre jobban , nincs ki adjon tanácsot.

Oly nagy  a magányom , miért kívánják halálom?

A nap leégette fejemről a hajat ,testemről a bőrt és a szőrt.

Nem ihatnék egy üveg sört?

A látóhatár végtelen, forróságtól remegő.

Víznek bosszúja  , tervem dugába dől.

                                          Testem dobálja , hullámok őrült erejével.

Le és fel .Játszik velem, mint szél a falevéllel.

Az ellenállás reménytelen, s már erőm  sincsen.

Úgy vergődöm , mint a halálra ítélt, a Föld is megremeg,

Utolsó vonaglás .Felhő közeleg,

Napnak ereje enyhül .Egy hajó a  közelben.

Mégis? Mégis sikerülhet? Talán igen, ha elég gyorsak,

S szándékuk nem hátsó, akkor jót hoz a holnap.

Szemem a távolba mered, De lám a hajó irányt vált és

A felhőből vihar kereked’.

Érzésem, mint mikor a haldoklóba még egy nagyot bevernek.

A hajóval jött a remény ,és sajnos el is ment .