Sorsom….
A sorsom, mint mikor az Óceán közepén
Egyedül hányódom egy raklap tetején,
Naptól égetve .A vizet nem ihatom,
Szomjasan tengődve, halál árnyékában sodródom.
Istentől is távol, reménytelenül, bénán.
Esélyem annyi, mint mikor a gólya lenyeli a békát..
Viselem sorsom némán , körülöttem tengernyi tenger.
Csak víz, csak víz , miből inni az ember nem mer.
Nem csak ,hogy nem mer, nem is tanácsos.
Szomjazom egyre jobban , nincs ki adjon tanácsot.
Oly nagy a magányom , miért kívánják halálom?
A nap leégette fejemről a hajat ,testemről a bőrt és a szőrt.
Nem ihatnék egy üveg sört?
A látóhatár végtelen, forróságtól remegő.
Víznek bosszúja , tervem dugába dől.
Testem dobálja , hullámok őrült erejével.
Le és fel .Játszik velem, mint szél a falevéllel.
Az ellenállás reménytelen, s már erőm sincsen.
Úgy vergődöm , mint a halálra ítélt, a Föld is megremeg,
Utolsó vonaglás .Felhő közeleg,
Napnak ereje enyhül .Egy hajó a közelben.
Mégis? Mégis sikerülhet? Talán igen, ha elég gyorsak,
S szándékuk nem hátsó, akkor jót hoz a holnap.
Szemem a távolba mered, De lám a hajó irányt vált és
A felhőből vihar kereked’.
Érzésem, mint mikor a haldoklóba még egy nagyot bevernek.
A hajóval jött a remény ,és sajnos el is ment .
