Halottak napjára

Halottak napjára
Milliónyi, aprócska lángokból szőtt szőnyeg,
Selyem ágytakaróként fedi be a sírkertet.
Ők vannak itt, kik megfáradva tértek nyugovóra.
A temető felett füstfelhő, mert mécsesek hamvadnak,
Mint holt lelkek vándorlása, úgy suhan viasznak illata.

Máskor félnék itt lenni esti sötétségben, de
Most átjárja testem a halvány fények rebbenése.
A sírok között emberek botorkálnak.
Félelmem eloszlatja imáknak mormolása.
Sírkövek hideg, márványos csillogása.
Nem félek, hisz itt van apám is.
Vele vagyok testileg, lelkileg, ebben
A meghitt, fájdalmas, hideg hangulatban.
Velem vannak a nagyszülők, és mindenki,
Aki szeretett, és én is szerettem. Miért félnék?
Szoknom kell a gondolatot, mit elfogadni nem lehet.
Engem is idehoz valami, amit el nem kerülhetek.
Égő gyertyák lángja, mint szellemek vonagló tánca.
Halkulnak a fények, elsötétül a dombnak minden mécsese.
Az aranyszínű paplan szép lassan átmegy feketébe.
Alatta alusszák végtelen álmukat testek és lelkek.
Meggyújtok még egy gyertyát, mielőtt
elmegyek.
Remélve, hogy holnap is itt lesznek a fények.
Eljövök újból, látni füstölgő, égő mécseseket,
Márai szavaival - ahogyan "csonkig égnek".