Versek nagymamáknak
Versek
nagymamáknak Balogh József; Barcsai- Fehér Géza; Donászy Magda; Feleki
Sándor; Földes Zoltán; Gyökössy Endre és más kiváló költők tollából...Balogh József: Édesanyám- nagyanyó
Május első vasárnapja
Édesanyák ünnepe.
Mintha ez az új tavasz is
Friss fényt nékik küldene,
S a madarak dalaikat
Csupán értük zengenék.
Simogató fűszálakkal
Nekik tiszteleg a rét.
E napra várt virágvázánk,
Szemünk csenddel van teli.
Édesanya-nagyanyónak
Hullnak örömkönnyei.
Ketten állunk most előtted:
Kisfiam, s a fiad én,
Két gyermeked köszönt téged
Édesanyák ünnepén.
Nagyanyám, kedves, jó, szerető Nagyanyám!
Ha én most tenéked mindazt elmondhatnám,
Amit névnapodra szívemből kívánok,
Véget sem érnének a jókívánságok.
Tudom én, hogy hozzánk te mindig jó voltál,
Apámra, anyámra jó szívvel gondoltál.
Kis unokádat is szívedbe fogadtad,
Jó szóval, jó tettel mindég támogattad.
Hálából mindezért- tudod-, mit kívánok?
Áldja meg az Isten, a te nagy jóságod!
Éltessen az Isten, Nagyanyó sokáig!
Lássad nagyra nőni hálás unokáid!
Barcsai – Fehér Géza: Nagymamának
Jó nagymama, tedd le ma
Fényes ókuládat!
Kérlek szépen hallogasd meg
A kis unokádat!
Eddig mindig te hoztál
Ajándékot, cukrot.
Kérlek, ma te fogadd el
Tőlem e kis csokrot.
Nem adhatok egyebet
Pár szerény virágnál.
De egy- egy jókívánság
Mindenik virágszál.
Általuk, jó nagyanyám,
Tehozzád én szólok.
Isten éltessen soká!
Légy vidám és boldog!
Május első vasárnapján
Korán reggel felkelek.
Kinn a kertben két csokorral
Harmatos gyöngyvirágot szedek.
Egyik csokor anyáé lesz,
Ki ha baj van ölébe vesz.
Ölébe vesz, becéz, ringat, vigasztal,
Dúdolgat és azt suttogja nincsen baj.
Az a másik csokor a mamáé!
Mondd el neki gyöngyvirág.
Köszönöm, hogy felnevelte nekem
A legdrágább anyát.
Bősze Éva: Nagyanyák
Illatuk harmatos rózsalevél,
simogatásuk enyhe nyári szél.
Válluk gödre biztos, zárt világ,
hová a gyermek ölelésre vágy. . .
Nagymama, nagymama,
Drága, gondos dajka,
Aprócska koromnak
Melengető napja.
Be sokszor siettél
Könnyem letörölni,
Hogyha bánatom volt
Szívedre ölelni!
Emlékszem: még mikor
Csöpp kezemet fogva
Először vezettél
Engem a templomba.
Aranyos kis ajtó
Oltár fölött csukva-
Suttogva mutattad:
„Ott van a Jézuska”.
Nem is értettem még,
De tenéked hittem,
Így neveltél engem,
Ebben a szent hitben.
Azóta megnőttem,
Tudok imádkozni,
Kis Jézustól reád
Ezer áldást kérni!
Azt tanultam, hogy a tavasz
Illatáért oly kedves,
Csupa játék minden tette,
Csupa öröm: gyermekes.
A forró nyár hosszú napja
A munkának ideje:
Napkeltétől napnyugtáig
Az életnek embere.
A kedves ősz, bő kezével
Áldásait osztja szét.
Magának ő mit sem tart meg
Ez adja meg örömét.
Te olyan vagy jó nagyanyám,
Mint az ősz, mely mindenét
Oda adja önzetlenül
Reánk ontja szerelmét.
A jó Isten hallgassa meg
Imádságom e napon,
Soká tartson a te élted,
Az én kedves évszakom.
Tartsa távol azt a rideg,
Megdermesztő hűs telet,
Hogy még sokszor csókolhassam
Ilyen napon kezedet.
Haja fehér volt. Hófehér,
és mindig sima, mindig rendes,
arca kerek volt, szava csendes,
ajka piros volt, mint a vér.
Sötét ruháján csipke díszlett
És nem volt nála szebb anyóka.
Üres az asztal már azóta,
Ó, míg velem volt, minden ízlett.
Én tíz voltam - ö hetvenöt.
És könnyes szemmel ma is látom,
hogy soha nem volt jobb barátom,
sem azután... sem azelőtt.
Pedig csapás rá sok szakadt;
dolgozott, s közben temetett
férjet, rokont és gyereket,
de lágy mosolya megmaradt.
S bár átélt nyolcvannégy nyarat,
mosolya még nem változott;
az mindig enyhülést hozott,
az idő bárhogy is szaladt.
De egyszer mégis itt hagyott...
Nem bírta már az étetet.
Neki küldöm ez éneket,
s a szempillámon könny ragyog.
Kis finom, fehér porcellán
volt ő nekünk... s jaj eltörött!
Csak lelke él még... mely örök,
s vigyáz távolból ránk talán...
Donászy Magda: Anyák napján Nagyanyónak
Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma.
Olyan jó, hogy anyukámnak
Is van édesanyja.
Reggel mikor felébredtem,
Az jutott eszembe:
Anyák napján legyen virág
Mind a két kezemben!
Egyik csokrot Neked szedtem
Odakünn a réten.
Te is sokat fáradoztál
Évek óta értem.
Kimostad a ruhácskámat,
Fésülted a hajamat.
Jóságodat felsorolni
Kevés lenne ez a nap.
Köszönöm, hogy olyan sokat
Fáradoztál értem,
És hogy az én jó anyámat
Felnevelted nékem.
Halkan, puhán
Szirom pereg,
Simogatja
Öreg kezed.
Piros szegfű
Halvány rózsa,
Téged köszönt
Nagyanyóka.
A nagymama reszketeg,
De fogja a kezedet,
S elvezet a gondon át
Minden félős unokát.
A nagymama rosszul lát,
De visel egy okulát,
Pulcsit köt, és verset szaval,
A rézüstben lekvárt kavar.
A nagymama lába fáj,
Mégis veled szaladgál,
Versenyt fut az idővel-
Majd megérted idővel.
A nagymama elringat,
Simogat és puszilgat,
Hallgasd meg, hogy mit mesél,
S az ő álma te legyél.
A nagymama szíve nagy,
Neki „jobbsincs” gyerek vagy.
Néha-néha öleld át
A nagymamát, a nagymamát!
Hogy itt állok te előtted,
Édes, drága nagymama,
Örömében ver a szívem,
Gyorsabban, mint valaha.
Születési évfordulód
Ragyogva hív engemet,
Azt hiszem, hogy angyaloknak
Csengettyűje csengetett.
Azt csengeti: Szedd most össze
Szép szavakba, sebtiben,
Amit érzesz, oly gyönyörűen,
Mint nem tudná senki sem.
Jó nagyanyám, nézem, nézem
Szép hófehér hajadat,
Nézem mosolygó két szemed
S a mondókám megakad.
Mert, hogy tudjak megköszönni
Annyi szépet, annyi jót,
Sok játékot, édességet,
Cukrot, süteményt, diót?
S hogy tudjam én megköszönni
Sok kedves, meleg szavad,
Mely, ha rosszat is míveltem,
Ajkadról védőn fakadt?
Nézd, szememből a könny perdül
Helyettem most az beszél,
Azt suttogja: Élj sokáig
S kerüljön el baj, veszély!
Földes Zoltán: Nagyanyához
Fehér galamb, fehér szárnyon,
Ablakomon bérepült,
Duruzsolva, turbékolva
Gyönge, kis vállamra ült.
Azt suttogta, turbékolta,
Hogy szereti nagymamát,
S nevenapján hó-galambok
Üdvözletét adjam át.
Mondtam: átadom bizonnyal,
Mert ez méltó üzenet,
Tiszta galamb, ha köszönti
Galambfehér szívedet.
Ettől szép, fehér szívedtől
Oktatva kis unokád
Gondozgatta, nagyvigyázva,
Lelkén a fehér ruhát.
Azért adom át örömmel,
Mit üzent a kis galamb.
Míg lelkemben zeng a hála,
Ezüstszavú szép harang.
Isten áldjon, Isten védjen,
Nagyanyácskám, tégedet,
Adjon itt lenn boldogságot,
S egykor örökéletet.
Az én kedves nagyikám
Falun lakik, bizony ám!
Ismeritek is talán:
Híres Tíszadorogmán.
Bár szűkösen éldegél,
Házán mégsincs zsuppfedél!
Palatető díszeleg-
Láthatják az emberek.
Etetéskor kacsa, tyúk,
Ahány van, mind odafut,
S összevesznek a magon
A baromfiudvaron.
Apa szerint, engedékeny
És egy kicsit feledékeny,
De az anyu legyint rája-
Igaz, hogy az ő mamája…
Ezen a szép napon
Teli van a szívem dallal,
Kipirul az arcom,
Mint a rózsás, nyári hajnal.
Édes nagyanyácskám,
Hozzád repes boldog lelkem.
Ölellek, csókollak,
Ölelj, csókolj te is engem!
Harmatos hajnalon
Dalol a pacsirta.
„Tudod-e, tudod-e,
Micsoda nap van ma?”
Csicsereg a fecske:
„Ébredj, ébredj, nézzed,
A sok nyíló virág
Vár a kertbe’ téged!”
Szaladok a kertbe,
Ott is csak azt hallom,
Méhek döngicsélnek,
Madarak a gallyon.
Szólnak a virágok:
„Szedj a kosaradba,
A jó nagymamának
Nevenapja van ma!”
Illatos virággal
Telve a kosárka
Szívem örömében
Harmatot sírt rája…
S érted, ki úgy szeretsz,
Akit úgy szeretek,
Ajkam az Istenhez
Forró imát rebeg:
Legyen élted hosszú,
Napfényes, mint a nyár!
Tele örömmel, mint
Virággal e kosár!
Köszi, hogy ezzel a verscsokorral rólunk is megemlékeztél Ágikám !
VálaszTörlés