Marx Ildiko

Hattyúdal

Valahol mélyen, egy sötét erdőben,
ott, ahol folyók vannak eredőben,
hol ér, mint ártatlan gyermek, születik,
onnan most egy különös dal hallatszik.

Egy hattyú énekli szomorú dalát,
körülötte varjak figyelik szavát.
Haldoklik, mert eljött utolsó perce,
de még életért küzd hófehér lelke.

A varjak az ágakon gyülekeznek,
lesik a vonagló, haldokló testet.
Éhes károgásuk messze hallatszik,
várják, míg a hattyú végleg elalszik.

Egyikük leszáll, közel merészkedik,
ő lesz az első, abban reménykedik!
De a haldokló még folytatja harcát,
vérző könnyek mossák gyönyörű arcát.

Még utoljára felemeli fejét,
és még folytatja fájdalmas énekét!
Türelmes varjak, mint morcos keselyűk,
számukra ez a nap nem lesz keserű.

Majd elhallgatnak, mert jön egy fuvallat,
a fák közül fény jön, leszállt egy angyal.
Amerre lép, csend és áldott béke van,
Halál angyalt féli, kinek vére van!

Csodaszép lény, ki hozta a megnyugvást,
áttetsző karján ott van az elmúlás.
Nem hallani mást, csak a hattyú dalát,
arcon csókolja a fényajkú halál.

Csendben lehajol, a könnyét letörli,
leheletnyi csókkal lelkét feltölti.
Nincs már dal, kiszabadult hát a lélek,
nincs bánat sem, hogy vele szállt az élet.