Szeptember volt Kordával

Elmúlik a nyár

Elmúlik a nyár..

                              Elmúlik a nyár,

Ismét őszre vált.

Behúzódunk mi a házba,

Nem hoz minket semmi lázba.

Nincs már nyüzsgés,

A mi dolgunk már csak a fűtés.

Begyújtunk a kis kályhába,

Jó meleg lesz a szobában.

Olvasgatunk , verset írunk,

A múlton elmélázunk.

Tervezgetünk a jövőre,

A nyár is eljő   egykettőre.

Csak győzzük kivárni !

Addig még sok fát kell vágni !

Itt lesz mindjárt a tél is,

Gondod lesz a jég is.

Utána már jön a tavasz,

Nem lehet már erre szavad.

A virágok mind kinyílnak,

Az emberek  kivirulnak,

Nyár lesz hidd el egykettőre,

Csak győzd kivárni jövőre !

Kun Magdolna : Egyszer megérted fiam

Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban

valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona..

• 
  
• 
  

A Nap,ahogyan játszik

A Nap ahogyan játszik

A Nap ,ahogyan játssza játékát

Kikandikál majd körbejár,

s bújik

Úgy játsszuk szerelmünk

Mindennapi játékát

És a nap amikor melegít

Az arra járó  felhő

odaveti árnyékát

enyhülést kínál

Élet és halál

Fény és árnyék

A jó és a rossz

És jön az éjjel

És jön a nappal

Mert a Nap felkel

Mert a Nap körbejár

Ahogyan kell

Ahogyan muszáj

És a Nap felkel

És a Nap körbejár

Olvaszt és fagyaszt

Széllel szembeszáll

Hozza az esőt

  Forrósítja a tengernek fodrát

S tőle forró a déli szél

Néha köszön neki a Hold

Miatta dobod le a kabátod

És miatta nyílik minden virágod

Szárad  a falevél,s az ág

És gyúlnak a mezőn a szalmabálák

Érik a gyümölcs

S lesz oly édes mint méz

S lesz csupa virág a rét

Befagy a tó

S jön rá a rianás

A Nap melege kikeletet hoz

Teszi a dolgát

S a Nap mindent lát

Időtlen időktől

Óvja, vigyázza a Földet

Naponta ha, kell, ha nem, felkel

Egyre forróbb , egyre szorítóbb

Mint az anya ki csókkal fojtogat

 Csak hozza , adja az életet

Járja körútját

Időtlen időktől

Teszi a dolgát ,izzaszt a  melege

Ettől lesz olykor elegem

Szorít, ölel, s nem enged

Csak melegít , csak melegít

És csak melegít

Enyhülni nem tud

Felénk nyújtja karját

S belénk döfi tüzes kardját

Ember nincs ki bírná

Árasztja fénylő sugarát

Újra, s újra fellángol

Meg nem szűnik soha

Vele teljes az élet

Nélküle nem jutnánk sehova

A szerelem és a szeretet velünk van

Így kerek a világ

Kerek a Föld

Kerek a Nap

Ezt kapod minden nap

Mert kerek a labda

Kerek az alma

Kerek a jó,

s kerek a rossz

Kerek a hideg ,

 kerek a meleg

Mert kerek a fent,

 s mert kerek a lent

Mert kerek a fiú ,

 s kerek a lány

Ha nem süt a Nap,

jön a hideg magány

És ez mindig nagyon fáj

De a Nap újra felkel

És újra körbejár

Ma is boldog a lelkem

Mert itt van mellettem

Az én egyetlen szerelmem

És a Nap felkel

és a Nap körbejár

Játssza szűnni nem akaró játékát….

l

Bújik a Nap

Ágnes Waldinger

Bújik a Nap / Késő délutáni életképek/


Bújik a Nap, ismét eltelt egy nap.
Szépen , csendben, nyugalomban.
Hegedül a tücsök esti szólamokban.
Estike nyitja szirmait nagy szorgalomban
Lágy szellő lebben fák, s bokrok közt,
Amíg zöld réten a róka egy pockot üldöz.
Vadkacsák anyjuk szárnya alá bújnak,
És egész éjjel halkan susmutolnak.
Megbújnak a dalos madarak fészkükben ,
gonosz sas madár elől rejtőzködve.
Ma már nem etetik csiripelő kicsinyüket,
fészkelődve lefeküdni készülődnek..
De nem úgy az éber uhu bagoly,
A fán, mely alatt egy kis patak foly.
Ő most ébredezik szemhéját nyitogatja ,
alvással telt el az ő egész napja.
Figyel, mert a macska vadászott arra,
s az összes cini - cini egeret elkapta.
Ürge a lyukból kicsit még kandikál,
Ma már senkivel ő nem kommunikál.
A kutyák sem ugatnak, nincs is miért
A postás is már régen nyugovóra tért.
Mi is behúzódunk csendesen a házba,
Ma már nem jövünk semmitől sem lázba.

Kis fecske

                                           Kis fecske

Mit gondoljak te kis fecske,

Miért jöttél a kertembe?

Keresed a rovarokat?

Tudom most már itt a tavasz.  

Tavasz az év legszebb szaka,

Enyhébb már az éjszaka.

Reggel is a Nap, ha felkel,

Fűszálon az árva vízcsepp.

Hogyha esik, s sár lesz tőle,

Fészkedhez ez jó lesz bőven.

Fiókáid, ha kikelnek,

Egész nap csak csiripelnek.  Nyár

Ha eljő, repülni ők megtanulnak,

Őszig sokat gyakorolnak.

Ősszel új hazát keresnek.

Nekem már nem csiripelnek.

 Eltöltik a telet délen,

Hol nem gond mi van télen.

Ők majd újra visszajönnek,

Nekem beköszönnek.

Üdvözöljük így majd egymást,

Kezdődhet egy újabb kihívás.

Nyári harmat kora reggel,

Mindig több lesz egy vízcseppel.

.

Költészet napja alkalmából

JÖVENDÖLÉS

"Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.

Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent."

,Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.' -

És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.

Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.

Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.

De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.

Pokollá lett az érzelemláng.
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.

Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:

,Halál ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég... vagy álmunk is hazud?...'

"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak,
Anyám, soká, örökkön él."

Kecskemét, 1843. (március 5-e előtt)