Várjatok még őszi rózsák

Az anyák csak éjjel sírnak

Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

 

Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük, ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Váriné Gulyás Ilona verse

Az út felén túl....Vers

Móra Magda: Az út felén túl
- Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!

Anya

Anya

                                                                                                                                    Hajlott hát,arca csupa ránc.

Keze fáradt, fáj az ő lába,

Szíve oly nagy, cserben sosem hagy,

Mert tudja, hogy te neki vagy.

                                                                                                                              Lépted koppanását a kis kapuban várja,

S jöttöd alkalmával két karját kitárja.

Búd, s bánatod magáénak mondja,

 Anyai szívét szaggatja, senki sem tudja.

Mint kiáradt patak, mely átvágja a gátat,

Úgy ered meg könnye, marja a bánat.

Unokák láttán szeme felcsillan,

S járja örömnek táncait boldogan.

Már nem is fájnak meggyötört lábai,

És a szeretettől kisimulnak ráncai.

  

Bakonyiné Ilike barátnőm verse

Szirmok
Áginak

Szirmok a szélben
üzennek a szívvel,
szeretet int felénk
minden rezdüléssel.
Szirmok a színnel
lelket simítanak,
felemelő érzés
mit a virág adhat.
Szirmok a szeretet
a barát üzenete,
vele új íz költözik
az ember szívébe.

Waldinger Ágnes

Napraforgó

Napraforgó, napraforgó,
Milyen szép vagy, mily ragyogó.
Ragyogsz, mint a nap,
Középen a sok-sok mag.
Madaraknak adsz eledelt,
A zsákom már majdnem megtelt.

Hazaviszem én a zsákom,
Télire azt mind elrakom.
Jönnek majd a kis madarak,
Napraforgót tőlem kapnak.
Nem halnak így soha éhen,
Ez lesz ételük a télen.

Versek / Sír a hegedű W.Ágnes/