Kandalló tüzénél...

Kandalló tüzénél
Tűznek fényénél,
Csendben üldögélsz
A  régmúltról mesélsz.
Negyven évvel ezelőtt
Milyen szép voltál,
Negyven évvel ezelőtt
De sokat csókoltál.
Negyven évvel ezelőtt
Szerettük egymást,
Negyven évvel ezelőtt
Nem ismertem mást.
Kandalló tüzénél
Fogom a kezedet,
Visszajött házunkba

Újra a szeretet.                                  

Ibolyát küldtél...

Ibolyát küldtél
Tavaszt idézőt
Erdőben teremtél
Szívet melengetőn
Bársonya simogat
Illata elcsábít
Ezt nekem küldted
S csak ez számít

                                                                               

MÁRAI SÁNDOR

‎"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkembe is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, és nagyszerűbb?

Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.
Más és jobb nem is történhetett velem."

(Márai Sándor)

Bogáncs

Volt egyszer egy kiskutya,

Gazdátlan árva,

Sem anyja , sem apja, és

A kertkapu nyitva-tárva.

Útnak indult, mert nem szerették ,

Szőre piszkos, éhes volt , szomjas is,                                                                                                   

Lába sánta, bogáncsos  a  füle is.

Ment mendegélt, vándorútra tévedt,

                                               Az út mentén épp ott szomorkodott  

                                                              Egy öreg néne.

Megszólítja a kiskutyát :

Gyere ide te kis bogáncs ,megtisztítlak,

Megetetlek, haza viszlek ,

S jól jön egy kis alvás.

A kiskutyus igen bájos, kedves

Már evett is , fürdött, és most

Nagyon rendes.

Szép fényes lett a szőre, már jó az illata,

Többé nem vágyódik vissza , haza.

Öreg néni rátalált magányában  

A kedves kis tarkafoltos kutyára.

A kutya is igen hálás , vigyáz a házra.

Újdonsült a gazdája, nem marad

El az örök hála ! 
 

Tél

Valaha régen,

Csúsztam a jégen.

Beszakadt a jég,

Ennyi nem elég ?

Szalad a szán,

Ló ül a fán.

Leesett a hóba,

Kitörött a lába.

Kinyitott a mosoda,

Ott tisztul a sok ruha.

Majd a mama kivasalja,

Unokára rá is adja.

Téli versek, a hangulatnak megfelelően

Balogh Bálint: Rímelő télelő   —   vers

Hatalmas hó esik a hegyekben, 
mennyi csepp van a tengerben? 
Miért fagyoskodsz kint a hidegben? 

Idebenn a kandalló melege 
ölel keblére! 
Hát gyere be, és mesélj, kedvemre! 

Szép a tél a tájon, 
kis subácskád kissé ázott. 
Itt a házam, láthatod, 
szebb a hóval, mondhatom. 

Hóember a nagy gavallér,
rajta van a tarka gallér.                      
Itt egy szánkó, ott egy nyúl, 
hosszú még a tél, az úr! 

vissza a versekhez

Ma szépen esik a hó. a szél is fúj, de nem vészes/eddig/

Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben   —   vers

Szakad a hó, nagy csomókban, 
Veréb mászkál lent a hóban. 
Veréb! Elment az eszed? 
A hóesés betemet. 
Nem is ugrálsz, araszolsz, 
Hóesésben vacakolsz, 
Fölfújtad a tolladat, 
Ázott pamutgombolyag. 
Mi kell neked? Fatető? 
Fatető! 
Deszka-madár etető.