Ágnes blogja

2011. július 12., kedd

Ezer évig vártalak

Ezer éves fák tövében

Megpihenni volna jó

Ezer éves történelem

Elfeledni volna jó

Ezer éves emberiség

Ezer éves bú és bánat

Ezeréves jó remény

Ezer éves fája

Ezer éves folyók, s völgyek

Ezer éves hegyek, s tölgyek

Ezer éves fák alatt

Ezer évig vártalak

2011. július 4., hétfő

Harangoznak a toronyban…

Harangoznak a toronyban,

Rettenetes tűz van a faluban.

Recseg ropog a ház gerendája,

Parázsként izzik minden egyes fája.

A házban van egy anya és gyermeke,

Sem bemenni, sem kijönni nem lehet.

Valaki kiáltja,- mert meg nem állja-

Szervezve a dolgot hamarjában,

-Hozzatok vizet , gyorsan, tüstént!

Senki nem menti meg égő testét?

Egyszer csak látják a ház tetejét,,

Egy nő remegve szorítja gyermekét.

A vizes lepedőbe elrejtett testet

Tartja az anya , a keze reszket.

Int az embereknek, dobom a pakkot,

S hirtelen elhajítja a vizes csomagot.

Benne kisfiát, kit az imént szoptatott.

Akit az Isten és az őrangyal oltalmazott.

Száll, csak száll a füstfelhőn keresztül.

Várják , nézik, hová és meddig repül.

Kinyújtott kezek és megfeszült karok.

A gyermek ott landolt köztük valahol.

Elkapták és a láng nem bántotta,

De sajnos az anyját hátrahagyta.

Az asszony , ő végleg ott ragadt,

Csak a hamva, az ami megmaradt.

A tűz átölelte ,s füstként a mennybe vitte.

Szalmaláng , de gyermekét megmentette.

Szolnak a zúgó harangok, újra szólnak .

Nincs itt a teste ,mégis temetésre hívnak.

Virágtenger és az emberek tódulnak.

A faluban élők, kik tőle elbúcsúznak.

Csipkés fehér lepel és a szürke hamvak,

Sirató asszonyok kik halkan imádkoznak.

Egy kis szőke gyermek a sír mellett állva ,

Most döbbent rá, hogy ő milyen árva.

WÁ

2011. július 2., szombat

Megjártam bár a történelmet,
konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,
kinek apja hiába magyarázza,
hogy nem labda a hold,
konok, ki ha százszor meglakolt,
százegyedszer is a könyörtelen
igazat keresem.
Ez a kenyerem.
A boldogság tört szárnyú madara
vergődik a tenyeremen;
a boldogság tört szárnyú madarát,
mely évezredek óta
röppen fel s hull alá,
nekem kell fölrepítenem.
Vergődtem, vergődöm magam is,
- megviseltek a hosszú századok -;
szétosztom minden örömöm,
a bánatomon is osztozzatok.
Ó, szép szavak barokkos balzsama, -
ne hosszabbítsd a kínjaim!
A féligazság:
múló novokain.
Az egyenes beszéd,
nekem csak az a szép.
Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.
Ezért tart engem a társadalom.
Labda a hold! S ha netán el nem érném,
harmat leszek, harmat e csillagon,
hogy fényemtől is fényesebbnek
lássák a földet a
szomszédos égitestek.
S ha elszólít a Nap,
nyugodt lélekkel mondják:
tócsákkal nem szövetkezett,
liliomok fürödtek benne,
úgy tünt el, amint érkezett.
1963

Örmény sírkövek

vannak vidékek hova már utat
csak romos templom s régi név mutat
örmény-kert zsidó-sor magyar-telek
örmények zsidók lakták székelyek
s akad még itt-ott ki a néhai
honosokról tud ezt-azt mondani
vannak vidékek ahol csak a hant
tudhatja már hogy ki nyugszik alant
régen kikorhadt fejtől a kereszt
a zsidók hamvát meg ne itt keresd
s ki érti már a megmohosodott
márványon az örmény föliratot
vannak vidékek hol a sírlapok
négy sarkában finoman faragott
négylevelű lóhere mélyed és
századok óta nincs egy repedés
esőcsöppöt és harmatcsöppöket
gyűjtögetnek az örmény sírkövek
vannak vidékek hol a madarak
a temetőben oltják szomjukat
ha szárazság van vagy éppen aszály
a gaz-felverte mohos sírra száll
iszik s hálából mikor égre kel
a holtakért a madár énekel
1982