Első hó

 

 

 

 

 

 

Első hó

 

 

 

Megmutatja a december foga fehérét,

amikor havat küld ,

ettől átfestődik a magas hegy,

s a lapos rét.

Csodás , ha csüng a fákon

a roskatag hó,

mint a szakáll , melyet visel a Télapó .

 

                                                    

  Nyugodt a lelked
 
                                       /karácsonyi/

                                         

A Karácsony olyan

Amilyenné teszed

Szívedben benn’ van

Az óriási szeretet

 
Nyugodt a lelked

Mindent megtettél

Akivel csak lehetett

Valami jót tettél

 

Beteget ápoltál

Jó szó jutott mindenkinek

El senkit nem hagytál

Adtál hitetlennek hitet

 

 

 

 

 

 

 

 

Waldinger Ágnes

Amikor éjjel...

Amikor éjjel a holdsugár benéz az ablakon,
Sugarai táncot járnak az ágyamon.
Kitárom az ablaknak szárnyait,
Látom az éjszaka árnyait.
A város zaja elül a párkányon,
Ezúttal magamat megadom.
Zakatoló vonat zaja, robogó motor,
Csikorgó villamos, valaki ordít,
Kukát felborít, lámpák fényei...
A szobám ezt mind elnyeli.

   

Búcsú


Nem tudom feldolgozni a rossz hírt, nem tudok felkészülni a temetésre lelkileg. 
Valamikor 70 ben együtt érettségiztünk, és a négy év , ami előtte eltelt közös emlék örökre.
Azóta is ha mindig fizikailag nem is, de lélekben együtt voltunk, aztán jöttek azok az évek amikor végre újból sok időt tudtunk egymással eltölteni. 
Nem tudom elhinni, nagyon hiányzik máris. Amikor véget ért a férje évekig tartó betegsége , az ápolás , és  a lelki " terror " , amit egy ilyen helyzet okoz, utána rátalált egy olyan társra, aki az egy éve kezdődő betegségében mellette volt, őt segítette, végig csinálta.
Reménykedtünk az utolsó percig, bíztattuk ,hiszen vannak példák arra is , hogy meg lehet gyógyulni.... de hát sajnos neki nem sikerült.
   
 Drága barátnőm !                    

 Nagyon szerettünk, mit mondhatnék , mert így is van. Elmúltak kínjaid, de ennek nagy ára van.

A kertek felett angyalszárnyon átsuhanva búcsút intesz  a fáknak, virágoknak,. Utoljára körülnézel, s a tavak felett a múltat megidézed. Egy angyal könnyei öntözik a kerteket. A fák , a virágok hajladozva intenek búcsút ,egy olyan angyaltól  ,mely tovaszáll, s a mennyben csillaggá változik. Fényével éjjel őrzi a kerteket. Csillag lettél , mindig csillag voltál. Szívünkben örökké élsz, soha nem feledünk.
Téged nagyon-nagyon szerettünk. Nyugodjál békében!

Anyám kertje Anyák napjára

Anyám kertje

Anyám, látod fentről kertedet,
milyen csodás a tavaszi kikelet?
A hóvirág már elaludt,
míg tartja magát az ibolya,
a jó meleg napsütés őket kicsalogatta.
Lila szőnyeg a sok szép gyöngyike,
köztük a piros tulipán is arra vár,
hogy sírodra kivigyem.
A medvetalp is elterül óriás levelével,
s a bordó rózsa nyílni készül nagy igyekezetével.
Hajt a szőlő, a fürtökre is sor kerül,
és a sok kis darázs megszomjazva rárepül.
Gyöngyvirágok bimbósodnak levelek közt megbújva,
ontják isteni illatukat csipkés harangjukat mutogatva.
A gyom sem hagyja magát,
kihasználva kezed munkájának hiányát,
de nem is sejti, rövidesen meglátja általam a rút kapát.
Bokrosodik a pünkösdi rózsa,
remélem, figyeled s számon tartod, amint lehet,
minden csodából viszek a vázádba neked.
Keserűség, bánat nyomja a lelkemet,
mikor látom a gyönyörű kertedet.
Könnyeimmel öntözöm,
lehet, ezért pompázik,
mert a virágokon, fákon és a leveleken
kezed nyoma meglátszik.
Magaddal vitted a meggyfát,
már a kék szilva is könnyezve haldoklik,
de egyvalamit itt hagytál,
a piros-almafát,
mert ő az, ami helyetted értem aggódik.
A tavasz, a nyár egyszer elmúlik,
követi őket az ősz, jön a hideg tél,
ahogyan eljött az idő, sajnos,
amikor tőlünk, anyám, csendben elmentél.
Még itt vagy a kertben, a fán s a fák alatt,
s ha fúj a langyos szél, hozzám szól,
akkor nekem, anyám, halkan a nevedet dúdolja.

Petőfi Sándor: A tavaszhoz

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!

Waldinger Ágnes : mit ér?

Mit ér?

Mit ér az én szomorú életem,
ha te nem vagy már énvelem.
Mit ér a szoba melege,
ha nem foghatom a te kezedet.
Mit ér a szép tavaszi virág,
ha másé az egész világ.
Mit ér a fának őszi levele,
ha nem sétálhatok teveled.
Mit ér a földnek nedves illata,
ha savanyú a gyümölcsök zamata.
Mit ér a búzamezők kék virága,
ha nem bámulható a felhők vándorlása.
Mit ér, ha a hegyek vissza nem integetnek,
mit ér, ha szőke hajad már nem fésülhetem.
Mit ér, ha a szemed fényét nem láthatom,
mit ér, ha a kezed többé nem foghatom.
Mit ér, ha a rózsa nekem nem illatoz,
mit ér, ha a versem nem rólad szól.
Mit ér, ha többé nem nyílik a pipitér,
mit ér, ha a rossz emlékünk visszatér.
Mit ér az ágynak jó melege,
ha nem foghatom a te kezedet.
Mit ér az én szomorú, bánatos életem,
ha te nem vagy már többé énvelem.
Mit ér? Mit ér?

Ady ILLÉS SZEKERÉN

AZ ÚR ILLÉSKÉNT ELVISZI MIND...

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors sziveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.
Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsucsain
Porzik szekerük és zörög.
Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.
Szivük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

Ady halálának 100. évfordulójára

AZ ISTEN HARSONÁJA

Mikor az elnyomottak, a senkik,
Jajdulva, fegyverkezve jönnek,
Az Isten jön és millió árnya
Méhébe halt erõnek és örömnek.
Jajdulva, fegyverkezve jönnek.
Akik erõt és örömet ölnek,
Nem lesz majd kegyelem azoknak.
Néhány ezer évig tûr az Isten,
De azután jaj a gyilkosoknak,
Nem lesz majd kegyelem azoknak.
Mert Isten: az Élet igazsága,
Parancsa ez: mindenki éljen.
Parancsa ez: mindenki örüljön.
Parancsa ez: öröm-gyilkos féljen.
Parancsa ez: mindenki éljen.
Jönni fog az Isten, az õs Élet
S e földön szól majd harsonája:
>>Halottak, élõk és eljövendõk,
Ím, igazságot teszek én máma.<<
S e földön szól majd harsonája.
Aki csak élt mások könnye árán,
Rettenetes, rút véggel pusztul.
Sírban, mában, ágyékban, ki zsarnok,

Dögként fog elhullni, csapatostul:
Rettenetes, rút véggel pusztul.

Születésnapomra

Hatvanhét

 

67 éves lettem

 

Kerek hatos mellé simul a vézna hetes,

Most ezt elhinni mégsem vagyok hiteles.

De addig vagyok fiatal, míg vannak tervek,

Mikor minden áldott  este fáradtan lefekszek.

És az alvásból egy nem várt  rémálom hergel,

 Forgolódva álmodozok, még odébb van a reggel.

Nem baj, ha a hatos mellé simul az a fránya hetes,

Egy élet út- ha csupán eddig tart is- az Isten kegyes.

Szép volt , még szebb lesz , efelől nem lehet kétségem.

Köszöntöm magamat , az Istenke még sokáig éltessen !

A puszta télen

Petőfi Sándor: A puszta, télen "Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az ősz olyan gondatlan gazda: Amit a kikelet És a nyár gyűjtöget, Ez nagy könnyelműen mind elfecsérli, A sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli.