Kis Csabikánk három éves

Kis Csabika

Harmadik kisunokám

Legkisebbik unokám,
Szerelmetes violám.
Kertem ékessége,
Mama büszkesége.



Ici-pici, kicsi teste,
Szebb nem volt még festve.
Imádom őt úgy, ahogy van,
Alig várom izgatottan,
Hogy apukája hazahozza.

           -  .  -

És immár ennek három éve,

Látod szaladnak az évek.

Kezdődik az óvoda,

Utána az iskola,

Remélem soha nem leszel katona!!

Boldog születésnapot kis Csabika,

Mamának szerelme , légy Isten kegyeltje. ,

Sok-sok puszit küldök addig is,

Ezeket megkapod még ma személyesen is.

Még , ha tiltakozásul a földön fetrengsz  is.

Bújik a Nap

Késő délutáni életképek

Bújik a Nap, ismét eltelt egy nap.
Szépen, csendben, nyugalomban.
Hegedül a tücsök esti szólamokban.
Estike nyitja szirmait nagy szorgalomban.

Lágy szellő lebben fák s bokrok közt,
Amíg zöld réten a róka egy pockot üldöz.
Vadkacsák anyjuk szárnya alá bújnak,
És egész éjjel halkan susmutolnak.

Megbújnak a dalos madarak fészkükben,
Gonosz sasmadár elől rejtőzködve.
Ma már nem etetik csiripelő kicsinyüket,
Fészkelődve lefeküdni készülődnek...

De nem úgy az éber uhu bagoly
A fán, mely alatt egy kis patak foly.
Ő most ébredezik szemhéját nyitogatja,
Alvással telt el az ő egész napja.

Figyel, mert a macska vadászott arra,
S az összes cini-cini egeret elkapta.
Ürge a lyukból kicsit még kandikál,
Ma már senkivel ő nem kommunikál.

A kutyák sem ugatnak, nincs is miért,
A postás is már régen nyugovóra tért.
Mi is behúzódunk csendesen a házba,
Ma már nem jövünk semmitől sem lázba.

A Nap, ahogyan játszik

A Nap, ahogyan játssza játékát,
Kikandikál majd körbejár,
S bújik,
Úgy játsszuk szerelmünk
Mindennapi játékát,
És a nap, amikor melegít,
Az arra járó felhő
Odaveti árnyékát,
Enyhülést kínál,
Élet és halál,
Fény és árnyék,
A jó és a rossz,
És jön az éjjel,
És jön a nappal,
Mert a nap felkel,
Mert a Nap körbejár,
Ahogyan kell,
Ahogyan muszáj,
És a Nap felkel,
És a Nap körbejár,
Olvaszt és fagyaszt,
Széllel szembeszáll,
Hozza az esőt,
Forrósítja a tengernek fodrát,
S tőle forró a déli szél,
Néha köszön neki a Hold,
Miatta dobod le a kabátod,
És miatta nyílik minden virágod,
Szárad a falevél s az ág,
És gyúlnak a mezőn a szalmabálák,
Érik a gyümölcs,
S lesz oly édes, mint méz,
S lesz csupa virág a rét,
Befagy a tó,
S jön rá a rianás,
A Nap melege kikeletet hoz,
Teszi a dolgát,
S a Nap mindent lát,
Időtlen időktől
Óvja, vigyázza a Földet,
Naponta ha kell, ha nem, felkel,
Egyre forróbb, egyre szorítóbb,
Mint az anya, ki csókkal fojtogat,
Csak hozza, adja az életet,
Járja körútját,
Időtlen időktől
Teszi a dolgát, izzaszt a melege,
Ettől lesz olykor elegem,
Szorít, ölel s nem enged,
Csak melegít, csak melegít,
És csak melegít,
Enyhülni nem tud,
Felénk nyújtja karját,
S belénk döfi tüzes kardját,
Ember nincs, ki bírná,
Árasztja fénylő sugarát,
Újra s újra fellángol,
Meg nem szűnik soha,
Vele teljes az élet,
Nélküle nem jutnánk sehova,
A szerelem és a szeretet velünk van,
Így kerek a világ,
Kerek a Föld,
Kerek a Nap,
Ezt kapod mindennap,
Mert kerek a labda,
Kerek az alma,
Kerek a jó,
S kerek a rossz,
Kerek a hideg,
Kerek a meleg,
Mert kerek a fent,
S mert kerek a lent,
Mert kerek a fiú,
S kerek a lány
Ha nem süt a Nap,
Jön a hideg magány,
És ez mindig nagyon fáj,
De a Nap újra felkel,
És újra körbejár,
Ma is boldog a lelkem,
Mert itt van mellettem
Az én egyetlen szerelmem,
És a Nap felkel,
És a Nap körbejár,
Játssza szűnni nem akaró játékát...

A KÖLTÉSZET NAPJÁRA

https://www.youtube.com/watch?v=vCObS1kWmIQ

Március 15 -e apropóján

"Potomság"

Petőfiről

Merre leljem sírod,
melyben vézna tested hever?
Az átkozott barbár ki volt,
ki szörnyű csapást mért melledre,
tőrt döfött hazaszerető szívedbe,
s azokba a lábakba, mellyel
az Alföld porát tapostad?
Sunyi módon a ravaszt meghúzta...
Ki volt? Ki volt az?
Ő a szégyentelen, s te a hősködő, bátor,
mindent megoldó forradalmár.
Hittél a győzelemben,
s a hazádért meghaltál.
Te ki voltál?
Hiába vágták el a nyakad,
hiába vágták le az ujjad,
a szavaidat ma is olvasom,
mint te, én is a jövőben bízom.
Keresem, kutatom, hol lehet tested,
lábad megvan-e,
mellyel a rónaságot róttad.
Szép szemeiddel a Tiszát kémlelted.
Kéznél van-e a pipád,
zsebedben utolsó versed,
s a bajusz rendesen áll,
hajad vajon megőszült már?
Ki volt, ki ellened ezt tenni merte?
Rálelek sírodra, s érdemed szerint
kőből, márványból teszek fejfát,
méltó módon ezt vésem rá:
Itt nyugszik a világ legnagyobb hőse,
kinek nincsen utóda, sem őse.
Sebzett a szíve, s annak vére kifolyt,
ő az égbolton alkot
egy fénylő csillagot.
A legszebbet, ékeset, ragyogót.
Verseit az idők végezetéig sem feledjük,
dicsőséges harcát a szabadságért ma is éltetjük.
Ott, hol a tested felett a hantokat meglelem,
szíved fölé s lábaid elé a világ legszebb virágait
leteszem.
Megöntözöm hulló könnyeimmel,
sírkövedet simogatom puha kezeimmel.
Pihenj békében, s ne nézz le a világra,
mert mit kivívtál, többé nincs mára.

"Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
ELŐRE!"

"Ha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
ELŐRE!"

/saját írásom/

Petőfi S. A puszta télen

Hajdú Sára verse

..... sóhaj ....
Mama !
Emlékszel milyen volt
együtt a Karácsony,...
Festett üveggömbök
táncoltak az üde zöld fa ágon.
Mézeskalács illata
járta át a szobát,
Mama !
Emlékszel, hányszor
éltük át a csodát?

Emlékszel?
Mikor a Jézuskának
írtam levelet,
Úgy izgultam hogy a betűk
gyöngyből legyenek.
A lap aljára rajzoltam
egy pálcika családot,
S te álmomból varázsoltál,
boldog valóságot.
Emlékszel?
Mikor szép ruhába
vittél a Templomba,
Ott feküdt a kisded
a hófehér jászolba.
S én áhítattal hallgattam,
az Áldott Imádságot,
Mama !
Én akkor átöleltem
az egész világot!
Csillagszóróval írtam
az égre üzenetet,
Gyermekszívem így mondott,
mindenért köszönetet.
S mikor megérkezett az ajándék,
csengőszó jelezte,
Valami furcsa fátyol borult,
gyönyörű szemedre.
Mama !
Te tudtad, hogy egyszer
eljön a Karácsony,
Mikor nem táncol az üveggömb
már az üde zöld faágon.
S a mézeskalács illata
sem járja át a szobát,
Mama !
Nélküled már többé
nem élem át a csodát!
Egy gyertya lángja előtt
fogok térdre rogyni,
Hiába is ígértem,
nem tudok nem zokogni.
Most betűk helyett a könnyeim
válnak gyöngyökké,
Mama ! Szeretlek !
Most és Mindörökké !
Legyen szép az ünneped,
az Angyalok között,
Tudom hogy a Lelked
hozzájuk költözött.
Találkozunk egyszer,
s újra valóra válik az álom,
Boldog lesz ismét, együtt,
a Karácsony !