Hajdú Sára verse

..... sóhaj ....
Mama !
Emlékszel milyen volt
együtt a Karácsony,...
Festett üveggömbök
táncoltak az üde zöld fa ágon.
Mézeskalács illata
járta át a szobát,
Mama !
Emlékszel, hányszor
éltük át a csodát?

Emlékszel?
Mikor a Jézuskának
írtam levelet,
Úgy izgultam hogy a betűk
gyöngyből legyenek.
A lap aljára rajzoltam
egy pálcika családot,
S te álmomból varázsoltál,
boldog valóságot.
Emlékszel?
Mikor szép ruhába
vittél a Templomba,
Ott feküdt a kisded
a hófehér jászolba.
S én áhítattal hallgattam,
az Áldott Imádságot,
Mama !
Én akkor átöleltem
az egész világot!
Csillagszóróval írtam
az égre üzenetet,
Gyermekszívem így mondott,
mindenért köszönetet.
S mikor megérkezett az ajándék,
csengőszó jelezte,
Valami furcsa fátyol borult,
gyönyörű szemedre.
Mama !
Te tudtad, hogy egyszer
eljön a Karácsony,
Mikor nem táncol az üveggömb
már az üde zöld faágon.
S a mézeskalács illata
sem járja át a szobát,
Mama !
Nélküled már többé
nem élem át a csodát!
Egy gyertya lángja előtt
fogok térdre rogyni,
Hiába is ígértem,
nem tudok nem zokogni.
Most betűk helyett a könnyeim
válnak gyöngyökké,
Mama ! Szeretlek !
Most és Mindörökké !
Legyen szép az ünneped,
az Angyalok között,
Tudom hogy a Lelked
hozzájuk költözött.
Találkozunk egyszer,
s újra valóra válik az álom,
Boldog lesz ismét, együtt,
a Karácsony !

Karácsonyi üdvözlet

Szép karácsonyt,
Sok kalácsot,
Melegséget szívből,
Kis Jézuska angyalokat
Küldjön le az égből.
Szeretet, békesség
Legyen veletek,
Kívánunk mi nektek
Boldog ünnepeket!

November

November

Sötétek a délutánok
kopár minden fa
sétálgatni nem kívánok
jól esik a gyümölcstea

Hosszúak a téli esték
párnák közé bújva
olvasgatom Ady versét
kályha hőjét ontja

Halottak napjára

Halottak napja 

Suhannak az árnyak a fák alatt
Levelek zizzennek, szélnek illata.
A téren az ősz lassan áthalad,
S a temetőt meglátogatja.
Gyászolók gyertyái haloványan égnek,
Az ősz tovasiet, helyet adva a télnek.
Halottak napja, tele s tele krizantémmal,
Látom, ahogy a hó belepi a sírhalmokat.

Turmezei Erzsébet verse

Megint haza indulok nemsokára
Nagy, néma csend borul a kis szobára....
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt.
Nincs már ott, aki eddig haza várt.

Békülten kimondom:Elköltözött.
Nem lakik többé az élők között.
Ó, hogy várt mindig, milyen nehezen!
Szorongva leste, mikor érkezem.
S egyszer csak elébe léptem,
Hogy felragyogott az a kedves kék szem!
Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára,
És neki úgy fájt minden búcsúvétel:
Körül tipegett anyai féltéssel...
Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért...csendesen ült mellettem
s bele sűrítve szóba annyit mondott!
Azután...egyszer ő is útra kelt.
Végső tekintetével átölelt,
És indult...hangtalanul, csendesen.
Elment! Elment! Hiába keresem.
Ő utazott el!-ismételgetem:
Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn
És most, előre ment és haza vár,
Csak egy kevés idő van hátra már,
S ha véget érnek próbák,földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott, ahol többé nem kell búcsút venni-
Kicsiny szobánk most csendesen fogad,
De csendje is tud drága titkokat...
Hogy várt mindeddig....
hogyne várna rám:
(Turmezei Erzsébet verse)

Őszi levél

Napsugár

Napsugár

A napsugár reggel rebbenti pilláit,

Nyitott szemmel dönti felénk sugarait.

Fényét küldi  ránk, ontja  felénk,

Simogatja arcunkat, és miért ne tenné

Nyomában kikelnek a földben a magok,

Termeli a lovaknak az ízletes zabot.

Felszívja a tengerekből a vízcseppeket,

Így kergeti felénk az áztató  fellegeket.

                  Lekerül miatta a nehéz nagykabát,

Kiteszi a házból az öreg vaskályhát.,

Amikor végre csendesen lenyugszik,

Velünk, szeretetben  békésen aluszik.