2017. október 31., kedd

Halottak napjára

Halottak napja

Suhannak az árnyak a fák alatt
Levelek zizzennek, szélnek illata.
A téren az ősz lassan áthalad,
S a temetőt meglátogatja.
Gyászolók gyertyái haloványan égnek,
Az ősz tovasiet, helyet adva a télnek.
Halottak napja, tele s tele krizantémmal,
Látom, ahogy a hó belepi a sírhalmokat.

2017. október 17., kedd

Turmezei Erzsébet verse

Megint haza indulok nemsokára
Nagy, néma csend borul a kis szobára....
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt.
Nincs már ott, aki eddig haza várt.

Békülten kimondom:Elköltözött.
Nem lakik többé az élők között.
Ó, hogy várt mindig, milyen nehezen!
Szorongva leste, mikor érkezem.
S egyszer csak elébe léptem,
Hogy felragyogott az a kedves kék szem!
Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára,
És neki úgy fájt minden búcsúvétel:
Körül tipegett anyai féltéssel...
Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért...csendesen ült mellettem
s bele sűrítve szóba annyit mondott!
Azután...egyszer ő is útra kelt.
Végső tekintetével átölelt,
És indult...hangtalanul, csendesen.
Elment! Elment! Hiába keresem.
Ő utazott el!-ismételgetem:
Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn
És most, előre ment és haza vár,
Csak egy kevés idő van hátra már,
S ha véget érnek próbák,földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott, ahol többé nem kell búcsút venni-
Kicsiny szobánk most csendesen fogad,
De csendje is tud drága titkokat...
Hogy várt mindeddig....
hogyne várna rám:
(Turmezei Erzsébet verse)