Napsugár

Napsugár

A napsugár reggel rebbenti pilláit,

Nyitott szemmel dönti felénk sugarait.

Fényét küldi  ránk, ontja  felénk,

Simogatja arcunkat, és miért ne tenné

Nyomában kikelnek a földben a magok,

Termeli a lovaknak az ízletes zabot.

Felszívja a tengerekből a vízcseppeket,

Így kergeti felénk az áztató  fellegeket.

                  Lekerül miatta a nehéz nagykabát,

Kiteszi a házból az öreg vaskályhát.,

Amikor végre csendesen lenyugszik,

Velünk, szeretetben  békésen aluszik.

Csillagok

Csillagok

Amikor a csillagszemű leány,

s a csillagszemű legény egymásra néz,

csillag születik az éjszaka egén.

Csillag világít , mutatja az utat,

mit a leány , s a legény kutat.

Mennek ők az úton,fogják egymás kezét,

csillagot látnak, ha nézik egymás szemét.

Csillag a csillaggal jól megvannak,

ők az út végén egymásra találnak.

Csillag fogja csillagnak a kezét,

s csak bámulják a mindenség csillagos egét.

József Attila születésnapjára emlékezünk

https://www.youtube.com/watch?v=CmqMEXSoyIo

Ibolyát küldtél

Ibolyát küldtél

Ibolyát küldtél

Tavaszt idézőt

Erdőben teremtél

Szívet melengetőn

Bársonya simogat

Illata elcsábít

Ezt nekem küldted

S csak ez számít

200 éve született Arany János, rá emlékezünk

Arany János: A VÍGASZTALÓ

A VIGASZTALÓ

Arany János

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

Ha az élet útja zordon,
Fáradalmit fájva hordom,
Képemen kel búbarázda,
Főmön a tél zúzmaráza:
Néhol egy-egy kis virág nyit,
Az is enyhit egy parányit:
A virágban téged lellek,
Öröme a kietlennek!

Ha szivemet társi szomja
Emberekhez vonva-vonja,
De majd, mint beteg az ágyba,
Visszavágyik a magányba:
Te adsz neki puha párnát,
Te virrasztod éji álmát,
S álmaiban a valóság
Tövisei gyenge rózsák.

Jókedvem te fűszerezed,
Bánatomat elleplezed,
Káröröm hogy meg ne lássa,
Mint vérzik a seb nyilása;
Te játszol szivárvány-színben
Sűrü harmatkönnyeimben,
S a panasz, midőn bevallom,
Nemesebb lesz, ha kidallom.

Verseimben van-e érdem:
Sohse' bánom, sose kérdem;
Házi mécsem szelíd fénye
Nem hajósok létreménye,
Nem a tenger lámpatornya,
Mely felé küzd száz vitorla,
Mely sugárát hintse távol...
Elég, ha nekem világol.

Végtelen szerelem

Végtelen szerelem

                                                                      /a török film apropóján/

Nihan és Kemal

Elmegyünk mi egymás mellett.

Tudod jól, hogy én szeretlek.

Megremeg a szívünk , s ajkaink.

Egy irányba mennek útjaink.

Merre visz a mi utunk,

Hogyha innen kijutunk .

Elmegyünk mi innen végre,

Vár reánk a világ vége.

Ott leszünk mi boldogok,

Átölel a két karom,

Hogyha egyszer kijutunk,

És egyesül a mi utunk.

Hatvanöt lettem

Mesél a hűvös, bús őszi szél,
zenél a tetőn a piros cserép.
Esőcsepp zongorázik rajta,
szemeimet az álom le-lecsukogatja.
Fákról hull a temérdek sárguló falevél,
jelzi, jön a hideg, a hosszú tél.
Ismét eltűnt egy végtelennek tűnő év.
Fogynak a napok, fogynak a hónapok,
és én máris hatvanöt vagyok?
Igen, vitathatatlan.
Számomra szomorú lesz ez a nap.
Vagy örülnöm kellene,
mert régen elmúlt életem fele?
Ki annak a tudója, hátra mennyi van még?
Bár meghaltam többször is már rég,
mégis örülnöm kell, mert élni jó,
mert esik az eső, s a tél elmúlt,
nem hull idén már több hó.
De jön a tavasz, a ravasz,
és én még mindig élek. Éljen! Éljen!
A tavaszi szél a kertek alatt zörög,
és zongorázik az eső a tetőn,
hát az én szememet ez nyitogatja.
A kikelet ezerszínű szirmait mutogatja.
Érzem a Napnak langyos sugarait,
melegíti a föld göröngyös hantjait.
Hatvanöt lettem,
ebbe bele is törődtem,
engem az Isten éltessen.
Mondom magamnak:
Ági, ezt mindenképp fogadd el.
Az élet olykor szép, olykor gyötrelem,
de élni jó, élni kell, élni muszáj,
ha néha tested is, lelked is fáj.
A szép dolgok azért szépek, mert szépek,
a rossz dolgok azért kellenek,
hogy a jót megbecsüljed.
Engem az Isten még sokáig éltessen!

2017