nyár

2018. december 22., szombat
2018. december 18., kedd
Saját karácsonyi kis versem, fogadd szeretettel, amilyen szeretettel küldöm nektek
Karácsonyfám
Karácsonyfám egyik ágán
Ül az én bánatom.
Nem lesz velünk édesanyám,
Vissza nem hozhatom.
Másik ágán öreg fejem,
Búsan le-le hajtom,
Díszeimet akasztgatva
Reszket belé karom.
Fának ágán ül szerelmem ,
Az én örök párom,
Ápolgatja tépett lelkem,
Csókját, ölelését várom.
Fámnak csúcsán ül két gyermek,
Őket úgy imádjuk,
Mellettük unokák csüngenek,
Istenem ! kérlek vigyázz rájuk!
Béke legyen , erre kérlek ,
Mindenki csak szeressen.
Hallod? Már jönnek!
Az angyalok csengetnek.
Fának alsó ágán
Mindenki ott van,
aki számít , vár rám,
S el nem rohan.
Remélem szeretnek,
Kiket én is szeretek,
Erről szóljon a karácsony ,
Az angyali szeretet.
2018. december 7., péntek
csak úgy...
....Azért nem kérek tőled semmit, -sem időt, sem segítséget-, mert nagyon szeretlek téged.
Nem tudom mikor , de majd rájössz mit veszítettél azzal, hogy engem mellőztél.
Utólag lesz benned annak hiánya, és ekkor rájössz ,nem tudsz sok mindent, mert keveset beszélgettünk, keveset voltunk együtt.
Ezért nem találkozott a lelkünk....
Nem tudom mikor , de majd rájössz mit veszítettél azzal, hogy engem mellőztél.
Utólag lesz benned annak hiánya, és ekkor rájössz ,nem tudsz sok mindent, mert keveset beszélgettünk, keveset voltunk együtt.
Ezért nem találkozott a lelkünk....
2018. november 27., kedd
2018. november 24., szombat
2018. november 16., péntek
Anyám névnapjára
Anyám! Ha velem lennél körbe csókolnálak,
névnapodon egy nagy csokor rózsával várnálak.
De csak hideg márványra tehetem a virágot,
s fáradt kezem megpihen a fejfádon..
Gyertyát gyújtok , könnyem kicsordul,
tefeléd ölelő karom hiába mozdul.
névnapodon egy nagy csokor rózsával várnálak.
De csak hideg márványra tehetem a virágot,
s fáradt kezem megpihen a fejfádon..
Gyertyát gyújtok , könnyem kicsordul,
tefeléd ölelő karom hiába mozdul.
2018. november 1., csütörtök
Halottak napjára,anyám emlékére.
"Virágerdő sűrűjében,pihen egy szív csendesen,
Rég nem dobbant családjáért,messze vitted Istenem.
Álmainkban találkozunk,lelked vár ránk odafent,
Hol uralkodik ...a hit,Békesség és szeretet,
Telhetnek a hónapok,múlhatnak az évek.
Mi örökké szeretünk és nem feledünk TÉGED
/Szerző számomra ismeretlen, de nagyon szépen írt/
Rég nem dobbant családjáért,messze vitted Istenem.
Álmainkban találkozunk,lelked vár ránk odafent,
Hol uralkodik ...a hit,Békesség és szeretet,
Telhetnek a hónapok,múlhatnak az évek.
Mi örökké szeretünk és nem feledünk TÉGED
/Szerző számomra ismeretlen, de nagyon szépen írt/
2018. október 29., hétfő
Aranyosi Ervin verse
Halottak napján....
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz...
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
- tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Aranyosi Ervin: Halottaknak na
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
- tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Aranyosi Ervin: Halottaknak na
Falu Tamás verse
Falu Tamás
ANYÁD
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
...
ANYÁD
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
...
Minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
Félre tolt az útból, s elé ő feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád.
Ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
Simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad – mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha- soha vád,
Akihez rossz voltál, az volt az anyád.
MÁR TÍZ ÉVE !
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
Félre tolt az útból, s elé ő feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád.
Ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
Simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad – mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha- soha vád,
Akihez rossz voltál, az volt az anyád.
MÁR TÍZ ÉVE !
2018. október 25., csütörtök
2018. október 23., kedd
2018. október 21., vasárnap
Dsida Jenő verse
Október végén
Már mindig-mindig nagyobb úr az esti
felpirosító, megdidergető láz,
mely tűzrózsáit homlokomra festi.
Már mindig jobban közeleg a tél
s a ködköpenyű, széltarolta tájon
fakó paripán menekül az álom –
Lehullt a dér,
minden fehér
s csókos ereje messze jár a napnak, –
s szinte örvendek, hogy a rózsák,
a piros rózsák, íme, megmaradtak.
Mert oly szépek a rózsák,
a pirosak, a tüzesek,
mit rámcsókol a láz –
s ezek az ősszel jöttek,
s az őszben megmaradtak
és hirdetik, hogy szép a búcsuzás…
Mindegyik rózsa egy-egy emlék:
szirom, vers, séta, álom,
öröm, kacagás tűz-jele,
mely kőként áll és pörösen lobog
keresztül száz halálon…
Csak néha jön egy álmos alkony,
egy visszasíró, buta alkony
s akkor zokogva jajdulok fel:
Én jó Istenem, miért fájnak úgy
az októberi rózsák?
felpirosító, megdidergető láz,
mely tűzrózsáit homlokomra festi.
Már mindig jobban közeleg a tél
s a ködköpenyű, széltarolta tájon
fakó paripán menekül az álom –
Lehullt a dér,
minden fehér
s csókos ereje messze jár a napnak, –
s szinte örvendek, hogy a rózsák,
a piros rózsák, íme, megmaradtak.
Mert oly szépek a rózsák,
a pirosak, a tüzesek,
mit rámcsókol a láz –
s ezek az ősszel jöttek,
s az őszben megmaradtak
és hirdetik, hogy szép a búcsuzás…
Mindegyik rózsa egy-egy emlék:
szirom, vers, séta, álom,
öröm, kacagás tűz-jele,
mely kőként áll és pörösen lobog
keresztül száz halálon…
Csak néha jön egy álmos alkony,
egy visszasíró, buta alkony
s akkor zokogva jajdulok fel:
Én jó Istenem, miért fájnak úgy
az októberi rózsák?
1924. október
2018. szeptember 30., vasárnap
2018. szeptember 27., csütörtök
2018. szeptember 3., hétfő
2018. július 30., hétfő
Anyám , már most hiányzol
/ismeretlen író/
2018. július 29., vasárnap
Anyám halálára
2018. június 23., szombat
Nyárfa
Nyárfa
és a kis barna
Szellő fújja minden ágát
Vajon vár-e még rám
Nyárfa ága égig mered
Vajon engem már elfeled
Rezzen minden nyárfalevél
Vajon leszel-e még enyém
Integetnek jobbra s balra
Vajon merre járhatsz te kis barna
Nap süti és egyre mozdul
Vajon utad merre fordul
Vihar tépi Nap nem süti
Vajon akarsz-e még itten ülni
Őszi hideg úgy csipkedi
Vajon szoktál engem emlegetni
Télnek szele meg-megejti
Vajon nem fogsz engem elfeledni
Télnek fagyos vízcseppjei
Vajon akarsz hozzám visszajönni
Hó fedi és húzza ágát
Vajon érzed szívem vágyát
Nyárfa ága igen gyenge
Fehér hó van rádermedve
Leolvasztja Napnak keze
Vajon végre megérkezel
Vajon vár-e még rám
Nyárfa ága égig mered
Vajon engem már elfeled
Rezzen minden nyárfalevél
Vajon leszel-e még enyém
Integetnek jobbra s balra
Vajon merre járhatsz te kis barna
Nap süti és egyre mozdul
Vajon utad merre fordul
Vihar tépi Nap nem süti
Vajon akarsz-e még itten ülni
Őszi hideg úgy csipkedi
Vajon szoktál engem emlegetni
Télnek szele meg-megejti
Vajon nem fogsz engem elfeledni
Télnek fagyos vízcseppjei
Vajon akarsz hozzám visszajönni
Hó fedi és húzza ágát
Vajon érzed szívem vágyát
Nyárfa ága igen gyenge
Fehér hó van rádermedve
Leolvasztja Napnak keze
Vajon végre megérkezel
2018. május 16., szerda
Május
2018. május 4., péntek
Anyámnak
Anyák napjára
Szerelemgyerek
Szerelmes lettél, s én megszülettem.
Ezért lettem szerelemgyerek.
Nevelgettél, én növekedtem,
Így lett belőlem felnőtt ember.
Áldozatod megköszönöm,
Szíved virágait megöntözöm.
Ápolgatom, gyógyítgatom lelked,
S te az enyémet, így van ez rendben.
Szeretetünk éljen soká, mindig,
Tartson el örökké, tartson a sírig.
Ezért lettem szerelemgyerek.
Nevelgettél, én növekedtem,
Így lett belőlem felnőtt ember.
Áldozatod megköszönöm,
Szíved virágait megöntözöm.
Ápolgatom, gyógyítgatom lelked,
S te az enyémet, így van ez rendben.
Szeretetünk éljen soká, mindig,
Tartson el örökké, tartson a sírig.
2018. április 21., szombat
Kis Csabikánk három éves
Kis Csabika
Harmadik kisunokám
Legkisebbik unokám,
Szerelmetes violám.
Kertem ékessége,
Mama büszkesége.
Ici-pici, kicsi teste,
Szebb nem volt még festve.
Imádom őt úgy, ahogy van,
Alig várom izgatottan,
Hogy apukája hazahozza.
Szerelmetes violám.
Kertem ékessége,
Mama büszkesége.
Ici-pici, kicsi teste,
Szebb nem volt még festve.
Imádom őt úgy, ahogy van,
Alig várom izgatottan,
Hogy apukája hazahozza.
- . -
És immár ennek három éve,
Látod szaladnak az évek.
Kezdődik az óvoda,
Utána az iskola,
Remélem soha nem leszel katona!!
Boldog születésnapot kis Csabika,
Mamának szerelme , légy Isten kegyeltje. ,
Sok-sok puszit küldök addig is,
Ezeket megkapod még ma személyesen is.
Még , ha tiltakozásul a földön fetrengsz is.
2018. április 17., kedd
Bújik a Nap
Bújik a Nap
Késő délutáni életképek
Bújik a Nap, ismét eltelt egy nap.
Szépen, csendben, nyugalomban.
Hegedül a tücsök esti szólamokban.
Estike nyitja szirmait nagy szorgalomban.
Lágy szellő lebben fák s bokrok közt,
Amíg zöld réten a róka egy pockot üldöz.
Vadkacsák anyjuk szárnya alá bújnak,
És egész éjjel halkan susmutolnak.
Megbújnak a dalos madarak fészkükben,
Gonosz sasmadár elől rejtőzködve.
Ma már nem etetik csiripelő kicsinyüket,
Fészkelődve lefeküdni készülődnek...
De nem úgy az éber uhu bagoly
A fán, mely alatt egy kis patak foly.
Ő most ébredezik szemhéját nyitogatja,
Alvással telt el az ő egész napja.
Figyel, mert a macska vadászott arra,
S az összes cini-cini egeret elkapta.
Ürge a lyukból kicsit még kandikál,
Ma már senkivel ő nem kommunikál.
A kutyák sem ugatnak, nincs is miért,
A postás is már régen nyugovóra tért.
Mi is behúzódunk csendesen a házba,
Ma már nem jövünk semmitől sem lázba.
Szépen, csendben, nyugalomban.
Hegedül a tücsök esti szólamokban.
Estike nyitja szirmait nagy szorgalomban.
Lágy szellő lebben fák s bokrok közt,
Amíg zöld réten a róka egy pockot üldöz.
Vadkacsák anyjuk szárnya alá bújnak,
És egész éjjel halkan susmutolnak.
Megbújnak a dalos madarak fészkükben,
Gonosz sasmadár elől rejtőzködve.
Ma már nem etetik csiripelő kicsinyüket,
Fészkelődve lefeküdni készülődnek...
De nem úgy az éber uhu bagoly
A fán, mely alatt egy kis patak foly.
Ő most ébredezik szemhéját nyitogatja,
Alvással telt el az ő egész napja.
Figyel, mert a macska vadászott arra,
S az összes cini-cini egeret elkapta.
Ürge a lyukból kicsit még kandikál,
Ma már senkivel ő nem kommunikál.
A kutyák sem ugatnak, nincs is miért,
A postás is már régen nyugovóra tért.
Mi is behúzódunk csendesen a házba,
Ma már nem jövünk semmitől sem lázba.
2018. április 16., hétfő
A Nap ,ahogyan játszik
A Nap, ahogyan játszik
A Nap, ahogyan játssza játékát,
Kikandikál majd körbejár,
S bújik,
Úgy játsszuk szerelmünk
Mindennapi játékát,
És a nap, amikor melegít,
Az arra járó felhő
Odaveti árnyékát,
Enyhülést kínál,
Élet és halál,
Fény és árnyék,
A jó és a rossz,
És jön az éjjel,
És jön a nappal,
Mert a nap felkel,
Mert a Nap körbejár,
Ahogyan kell,
Ahogyan muszáj,
És a Nap felkel,
És a Nap körbejár,
Olvaszt és fagyaszt,
Széllel szembeszáll,
Hozza az esőt,
Forrósítja a tengernek fodrát,
S tőle forró a déli szél,
Néha köszön neki a Hold,
Miatta dobod le a kabátod,
És miatta nyílik minden virágod,
Szárad a falevél s az ág,
És gyúlnak a mezőn a szalmabálák,
Érik a gyümölcs,
S lesz oly édes, mint méz,
S lesz csupa virág a rét,
Befagy a tó,
S jön rá a rianás,
A Nap melege kikeletet hoz,
Teszi a dolgát,
S a Nap mindent lát,
Időtlen időktől
Óvja, vigyázza a Földet,
Naponta ha kell, ha nem, felkel,
Egyre forróbb, egyre szorítóbb,
Mint az anya, ki csókkal fojtogat,
Csak hozza, adja az életet,
Járja körútját,
Időtlen időktől
Teszi a dolgát, izzaszt a melege,
Ettől lesz olykor elegem,
Szorít, ölel s nem enged,
Csak melegít, csak melegít,
És csak melegít,
Enyhülni nem tud,
Felénk nyújtja karját,
S belénk döfi tüzes kardját,
Ember nincs, ki bírná,
Árasztja fénylő sugarát,
Újra s újra fellángol,
Meg nem szűnik soha,
Vele teljes az élet,
Nélküle nem jutnánk sehova,
A szerelem és a szeretet velünk van,
Így kerek a világ,
Kerek a Föld,
Kerek a Nap,
Ezt kapod mindennap,
Mert kerek a labda,
Kerek az alma,
Kerek a jó,
S kerek a rossz,
Kerek a hideg,
Kerek a meleg,
Mert kerek a fent,
S mert kerek a lent,
Mert kerek a fiú,
S kerek a lány
Ha nem süt a Nap,
Jön a hideg magány,
És ez mindig nagyon fáj,
De a Nap újra felkel,
És újra körbejár,
Ma is boldog a lelkem,
Mert itt van mellettem
Az én egyetlen szerelmem,
És a Nap felkel,
És a Nap körbejár,
Játssza szűnni nem akaró játékát...
Kikandikál majd körbejár,
S bújik,
Úgy játsszuk szerelmünk
Mindennapi játékát,
És a nap, amikor melegít,
Az arra járó felhő
Odaveti árnyékát,
Enyhülést kínál,
Élet és halál,
Fény és árnyék,
A jó és a rossz,
És jön az éjjel,
És jön a nappal,
Mert a nap felkel,
Mert a Nap körbejár,
Ahogyan kell,
Ahogyan muszáj,
És a Nap felkel,
És a Nap körbejár,
Olvaszt és fagyaszt,
Széllel szembeszáll,
Hozza az esőt,
Forrósítja a tengernek fodrát,
S tőle forró a déli szél,
Néha köszön neki a Hold,
Miatta dobod le a kabátod,
És miatta nyílik minden virágod,
Szárad a falevél s az ág,
És gyúlnak a mezőn a szalmabálák,
Érik a gyümölcs,
S lesz oly édes, mint méz,
S lesz csupa virág a rét,
Befagy a tó,
S jön rá a rianás,
A Nap melege kikeletet hoz,
Teszi a dolgát,
S a Nap mindent lát,
Időtlen időktől
Óvja, vigyázza a Földet,
Naponta ha kell, ha nem, felkel,
Egyre forróbb, egyre szorítóbb,
Mint az anya, ki csókkal fojtogat,
Csak hozza, adja az életet,
Járja körútját,
Időtlen időktől
Teszi a dolgát, izzaszt a melege,
Ettől lesz olykor elegem,
Szorít, ölel s nem enged,
Csak melegít, csak melegít,
És csak melegít,
Enyhülni nem tud,
Felénk nyújtja karját,
S belénk döfi tüzes kardját,
Ember nincs, ki bírná,
Árasztja fénylő sugarát,
Újra s újra fellángol,
Meg nem szűnik soha,
Vele teljes az élet,
Nélküle nem jutnánk sehova,
A szerelem és a szeretet velünk van,
Így kerek a világ,
Kerek a Föld,
Kerek a Nap,
Ezt kapod mindennap,
Mert kerek a labda,
Kerek az alma,
Kerek a jó,
S kerek a rossz,
Kerek a hideg,
Kerek a meleg,
Mert kerek a fent,
S mert kerek a lent,
Mert kerek a fiú,
S kerek a lány
Ha nem süt a Nap,
Jön a hideg magány,
És ez mindig nagyon fáj,
De a Nap újra felkel,
És újra körbejár,
Ma is boldog a lelkem,
Mert itt van mellettem
Az én egyetlen szerelmem,
És a Nap felkel,
És a Nap körbejár,
Játssza szűnni nem akaró játékát...
2018. április 11., szerda
2018. március 11., vasárnap
Március 15 -e apropóján
"Potomság"
Petőfiről
Merre leljem sírod,
melyben vézna tested hever?
Az átkozott barbár ki volt,
ki szörnyű csapást mért melledre,
tőrt döfött hazaszerető szívedbe,
s azokba a lábakba, mellyel
az Alföld porát tapostad?
Sunyi módon a ravaszt meghúzta...
Ki volt? Ki volt az?
Ő a szégyentelen, s te a hősködő, bátor,
mindent megoldó forradalmár.
Hittél a győzelemben,
s a hazádért meghaltál.
Te ki voltál?
Hiába vágták el a nyakad,
hiába vágták le az ujjad,
a szavaidat ma is olvasom,
mint te, én is a jövőben bízom.
Keresem, kutatom, hol lehet tested,
lábad megvan-e,
mellyel a rónaságot róttad.
Szép szemeiddel a Tiszát kémlelted.
Kéznél van-e a pipád,
zsebedben utolsó versed,
s a bajusz rendesen áll,
hajad vajon megőszült már?
Ki volt, ki ellened ezt tenni merte?
Rálelek sírodra, s érdemed szerint
kőből, márványból teszek fejfát,
méltó módon ezt vésem rá:
Itt nyugszik a világ legnagyobb hőse,
kinek nincsen utóda, sem őse.
Sebzett a szíve, s annak vére kifolyt,
ő az égbolton alkot
egy fénylő csillagot.
A legszebbet, ékeset, ragyogót.
Verseit az idők végezetéig sem feledjük,
dicsőséges harcát a szabadságért ma is éltetjük.
Ott, hol a tested felett a hantokat meglelem,
szíved fölé s lábaid elé a világ legszebb virágait
leteszem.
Megöntözöm hulló könnyeimmel,
sírkövedet simogatom puha kezeimmel.
Pihenj békében, s ne nézz le a világra,
mert mit kivívtál, többé nincs mára.
"Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
ELŐRE!"
"Ha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
ELŐRE!"
melyben vézna tested hever?
Az átkozott barbár ki volt,
ki szörnyű csapást mért melledre,
tőrt döfött hazaszerető szívedbe,
s azokba a lábakba, mellyel
az Alföld porát tapostad?
Sunyi módon a ravaszt meghúzta...
Ki volt? Ki volt az?
Ő a szégyentelen, s te a hősködő, bátor,
mindent megoldó forradalmár.
Hittél a győzelemben,
s a hazádért meghaltál.
Te ki voltál?
Hiába vágták el a nyakad,
hiába vágták le az ujjad,
a szavaidat ma is olvasom,
mint te, én is a jövőben bízom.
Keresem, kutatom, hol lehet tested,
lábad megvan-e,
mellyel a rónaságot róttad.
Szép szemeiddel a Tiszát kémlelted.
Kéznél van-e a pipád,
zsebedben utolsó versed,
s a bajusz rendesen áll,
hajad vajon megőszült már?
Ki volt, ki ellened ezt tenni merte?
Rálelek sírodra, s érdemed szerint
kőből, márványból teszek fejfát,
méltó módon ezt vésem rá:
Itt nyugszik a világ legnagyobb hőse,
kinek nincsen utóda, sem őse.
Sebzett a szíve, s annak vére kifolyt,
ő az égbolton alkot
egy fénylő csillagot.
A legszebbet, ékeset, ragyogót.
Verseit az idők végezetéig sem feledjük,
dicsőséges harcát a szabadságért ma is éltetjük.
Ott, hol a tested felett a hantokat meglelem,
szíved fölé s lábaid elé a világ legszebb virágait
leteszem.
Megöntözöm hulló könnyeimmel,
sírkövedet simogatom puha kezeimmel.
Pihenj békében, s ne nézz le a világra,
mert mit kivívtál, többé nincs mára.
"Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
ELŐRE!"
"Ha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
ELŐRE!"
2018. január 3., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)