No komment

Ne sírj anyám !

Gyöngyvirágot szedtem,
Anyámnak, mint rendesen
S, mikor átadtam, a szemében
Megláttam  egy könnycseppet.
Ne sírj anyám ! Örülj.
Búcsút inthetsz a magánynak,
Örülj,hogy vagyunk mi egymásnak,
Fityiszt mutatunk a halálnak.

Éljünk , mint Marci Hevesen,
Ne legyünk a Földön kevesen.
Legyünk mi nagyon sokan,
S fogadjuk el úgy, ahogy van.
Ne sírj anyám! Örülj.
És legyünk nagyon boldogok,
Örülj nekünk nagyon-nagyon,
Szeretlek és melletted maradok.

Disznótoros a sebészeten

Disznótoros a sebészeten

Történt a következő a második nagy műtétem után a B.Zs. E. kórházban Budapesten.
Hát , aki nem tudja ,annak elmondom , hogy a második műtétem tüdő témakörben zajlott.
Már kikerültem az intenzívről, és visszahelyeztek abba a szobába , ahol műtét előtt voltam. December vége , karácsony előtt pár nappal voltam ott elszállásolva. Az intenzíven még kínok  kínját éltem át, ugyanis , mint később megtudtam, hogy azt a két szilikon csövet, amit behelyeztek a hátamba azzal a  céllal, hogy leszívják
a termelődő vizet, szóval azt a csövet ,- ami kb. tíz milliméter vastag volt-, ferdén szabták le , és ez az éles széle kegyetlenül bökdösött odabenn. Nem értette senki, hogy mi a bajom., hiszen a többieknek semmilyen hasonló tünetei nem voltak. Én meg nem tudtam egy millimétert sem mozdulni, mert rögtön bökdösött. Ájulásig rosszul voltam tőle. Na , de ez semmi. a férjem meglátogatott és jó akart lenni arrébb húzta az éjjeli szekrényemet, mivel rájött, hogy nem érem el. Ez a távolság olyan problémákat okozott például, hogy a teát  ugyanazon okból  természetesen nem értem el.  Semmit nem értem el. Így hát három napig nem ettem, nem ittam pedig felügyelet alatt voltam.Ez senkinek nem tűnt fel.
A helységben , ahol tartózkodtam ,  megfigyelt férfitársaimmal együtt úgy, hogy függöny ohne, és láttuk egymást napi 24 órán keresztül.  A mellettem lévő ágyon haldoklott egy férfi , abszolút mezítelenül, betakarás nélkül. Szemben szintén egy férfi és még egy , de talán csak én voltam nő. A lőtéri döglött kutya nem nézett rám,azon kívül hogy a nővér második napon megkérdezte, - Hogy akkor nem eszi meg az ebédjét?   / Itt és most hozzáteszem :én is paraszolvencia híve vagyok és adtam is , és egy jó szóért adni is fogok/   Csak éppen jó szót, ill. ebédet nem kaptam.
Micsodát?
-Itt az ebédje.
- Milyen ebédem?- ekkor kb   délután fél öt volt. Kint már sötét volt. Hozzáteszem, vacsorát sem kaptam. Miért?
És oda mutatott az asztalra, ami a nővérek megfigyelő fülkéje előtt volt, ami tőlem kb. négy méterre helyezkedett el, a kukucskáló ablak alatt egy letakart ,tipikus kórházi ebédkiosztó tálcán.Aki már látott ilyet az tudja miről beszélek
-És mi volt az ebéd? - kérdeztem
Flegmán felemelte a fedelet és annyit mondott : aranygaluska.
-Jó. Köszönöm nem kérem.
El sem tudtam képzelni, hogy hogyan enném meg olyan messziről.
Visszatérve az éjjeli szekrényre. A férjem közelebb húzta egy kicsit, igaz továbbra sem értem el, de az még semmi!  Ráhúzta a szívócsőre, ami a hátam mögött lévő öt literes befőttes üvegbe nyomta a váladékot a tüdőmből. És! Mint aki jól végezte dolgát hazament.
Másnap vették csak észre ezt a dolgoz, mégpedig véletlenül.
Aztán harmadik vagy negyedik napon , arra már nem emlékszem , kiszedték a csöveket és bevarrták a lyukakat .De előtte, még a cső bent volt , egy ügyeletes doki jött a szobába, és mellékesen kifelé menet odaszólt:- Neki vegyék ki a katétert.
De doktor úr! Nem tudok így kimenni.
- Akkor marad , nem érdekel .- szólt  vissza  idegesen - Már ideje lenne kimenni a WVC-re, mert gyulladást fog okozni a cső.
Úgy szégyelltem magam többi betegtársaim előtt, de hogy akarta , hogy kimenjek, amikor a csövek bennem voltak, és amúgy is levegőt sem tudtam venni, olyan fájdalmaim voltak.
Azt a dokit, aki műtött, egyszer láttam műtét után az intenzíven, akkor is csak egy másik beteget jött megnézni, rám sem nézett.
Ahogy kiszedték a csöveket megkönnyebbültem. Az már többet nem bökdösött. Lényegesen jobban lettem. Már el tudtam magamat látni. És ez jó. Legrosszabb az  a betegségben amikor kiszolgáltatott vagy.
             Egyszer csak jött értem egy fiú kerekes kocsival. A következő képen képzeljék el.
Bicikli kerék , ami nem volt felfújva, aztán a folyosón minden második mozaik fel volt szedve.
Na ezen a folyosón , ezzel a kocsival toltak el az épület másik felébe a lifthez , télen, egy szál semmiben , amit a kórház műtét után ránk ad.
Minden egyes "gödör" -nél a csillagokat láttam. Na de , amint odaértünk a lifthez, az mondanom sem kell, hogy foglalt volt. Itt olyan huzat volt, hogy azt a kis rongyot is levitte rólam,amit rám adtak.
A hajam lobogott a huzatban, majd meg fagytam. Hát ez jól jött, hátha megfázok egy tüdő műtét után.
Nem?
Amikor onnan visszajöttünk rögtön a régi helyemre vitt a fiú.
Visszakaptam az ágyamat.Az ágy alatt tartottuk a táskánkat, minden egyéb holminkat, kabátot, sálat, sapkát.
Tél volt. December.Ennyit a körülményekről.
Amikor jött a takarítónő,akkor a felmosófával lökött egyet a táskákon. Aztán mire ki kellett szedni a cuccot az ágyak alól , addigra aki tudott négykézláb mászott be érte,
Megjegyzem később , mikor már tudtam mászkálni, megnéztem az emeleten lévő szobákat is. Ott már jobb volt a helyzet, mert a felújítást ott kezdték.
Én mindig kifogom a szobatársakat, - lehet ők is engem-, akik az őrületbe kergetnek.
Éjjel behoztak egy idős asszonyt, akinek nem tudom mi baja volt, de úgy bántak vele, mint aki rendszeresen ünnepek előtt elszállásoltatja magát a kórházban, mert nem szeret otthon egyedül lenni.
Na ez a nő, majdnem megőrjített. Ki is mentem a folyosóra a padra , ott ültem reggelig.
A világon senki nem kérdezte meg, hogy miért vagyok a folyosón frissen műtöttként.
Na ez is mindegy., ezt nem részletezem, mert aztán jöttek normális betegek is. Például az egyik, akit már említettem egy másik leírásban , ő várta a szeretőt és a férjet felváltva. Három ágyas szobában voltunk.Többször is cserélődtek, amíg ott voltam.
Az egyik asszonnyal ,- őt  nagyon bírtam- , olyan jókat sztoriztunk, kihallatszott a másik szobába a röhögés.
Jöttek is  át kérdezni, -Mi történt?
-Semmi csak röhögünk- hangzott a válasz.
-Akkor jó! És min röhögtök? és így tovább....
          Mikor már a férjem látta , hogy jobban vagyok, akkor elmesélte, hogy tőlünk nem messze, pár házzal odébb , egy általunk  jól ismert családnál felrobbant a ház.  Teljes totálkár.  Nagyon sajnáltam őt, mert nem sokkal korábban a férje felakasztotta magát , ugyanebben a házban.Ez a ház meg van átkozva.-gondoltam.
Hát nekem ez a történet nem hiányzott.
Aztán egyik nap egy nagy pakkal érkezett. Mondom: mi az istent hoztál?
Azt mondja: - levágtuk a disznót.
És? És hoztam kaját. Na jó , hogy enni tudtam, mivel csak a tüdőmet vették kisebbre, de nem igazán javasolt ilyesmit enni főleg kórházban műtét után. Nem?
Jézus Mária!. csaptam össze a kezem. Hová tegyem?Hűtő sincs.
-Adjál a többieknek is.
-Engem megölnek a dokik, ha ez kiderül. - közben a szobatársaim füleltek, hogy miről van szó.
Ennyit kinek adjak?
Megszólalt az egyik-  Én szeretem.Úgysem ettem még vidéki disznótorost.
Mit hozott fiatal ember?
Hurkát , kolbászt, tepertőt,disznósajtot . Mindenből hoztam. a hurka kétféle. Májas és véres.-mondta szégyenlősen.
Én nem vagyok oda a disznótorosért, bár minden évben vágtunk
De most! Most olyan jól esett. Jaj csak nehogy beteg legyek tőle!
A többi betegnek is osztottam jó kis adagokat, meg is ették. Adtam a nővérkének is.
- Nővérke! Ha nem árul el adok egy kis hurkát.- szóltam neki halkan.
-Milyen hurka.? Hát házi. Mi vágtuk a disznót.
-Akkor elfogadom.
- Hozzon egy nagy tányért, amire rátehetem.
És hozta a tányért. teleraktam púposan, és elvitte. Nagyon hálálkodott.
-Köszönik a többiek is. Nagyon finom volt. -jött másnap reggel megköszönni.
A mellettem lévő beteg nőhöz látogatók jöttek. Már nem tudom , talán a férje volt, nem a szerető, mert egy kislány is volt vele...
- Kérsz hurkát? megkérdezte a férfit.
- Milyen hurkát?
- Ott van az asztalon , egyél. - kínálgatta.- Van hozzá házi savanyúság is. / mert ugyanis azt is küldött az anyósom/.
Akkor már tőlem engedélyt sem kért, úgy diszponált az árukészlet felett.
Így telt el két nap,amikorra csökkent a készlet végre, mert ugyanis csak a folyosón volt hűtő, de oda nem akartam kitenni, mert akkor tuti , hogy eltűnik.
Hová tegyük a maradékot?
Mivel tél volt , a két ablak között hideg volt. Ebből adódott logikusan, hogy oda betesszük a hurkákat.
Így is történt. Ugyan rájártunk még éjjel is a másik asszonnyal, -amin jókat kacagtunk-,de nem igazán fogyott el , és a maradék ott éktelenkedett az ablak között.
Mit ad Isten?
Hát nem jött egy ellenőrzés?! Éppen azt ellenőrizték, hogy milyen tisztaság van a kórtermekben- / ami röhej volt , de mindegy/- higiénia stb.
Mondanom sem kell, kiszúrták az ablakban a hurkákat.
Összenézett a két kis fiatal nő, akik buzgón vizsgálódtak, és odafordultak hozzánk.-ezt innen el kell tüntetni!-.
szóltak kellő szigorral. /   megjegyzésem: azt nem számított, hogy jön le a vakolat, hogy nincs szekrény, nincs hűtő, nincs egy fogas, nincs semmi , csak a szegénység ebben a kórházban, és nem csak ebben, az összes többiben sem, az éjjeliszekrény csupa rozsda stb/
Nem tudják , hogy élelmiszert nem lehet a szobában tartani?- kérdezték.
-Nem.- válaszoltunk. De hát , ha egyszer nincs hűtő?Mit tegyünk.
-Tegyék a folyosói hűtőbe.
-Az nem jó, mert ellopják. Igen.
-Minket az nem érdekel, de itt nem lehet, mert holnap  jönnek a főnökségtől és minden szobába bemennek.
- Igen . Értettük.
-Tüntessék el! - hangzott a parancs.
Azzal elmentek. Most mit csináljunk. a hurkát kitenni nem akartam, megenni sem, mert gondoltam másnap
esszük meg ,  már nem volt hozzá kenyerünk.
Mit volt mit tenni, összenéztünk a másik ágyon fekvő nővel, és rácsaptunk a maradék készletre.
Ha rosszul leszünk, ők lesznek a hibásak , nem?

Mentségül szolgáljon az a tény, hogy a kórházak , amelyekben megfordultam, olyan szakember gárdával rendelkeztek, amiért ezeket a hiányosságokat nem rovom fel. A történeteimben, próbálom ezeket viccesnek lefesteni. Remélem értik. Köszönettel tartozom  orvosaimnak, amiért visszaadták nekem  az életet.
A nővérekről pedig annyit  : amelyik nővér szívből az  ,annak ha nem adok jattot , akkor is becsülettel el fog látni, lesz hozzám  mindig egy jó szava, de amelyik nem a szakma szeretete miatt dolgozik az egészségügyben , annak adhatsz bármit az bunkó marad akkor is.
Hála Istennek többségében kedves odaadó nővérek kezei közé kerültem legtöbb esetben.Köszönet nekik és köszönet az orvosoknak, akik megműtöttek, akik megtalálták a bajom okát, feltárták a betegségemet, meggyógyítottak akár a belgyógyászaton, akár a sebészeten, akár az onkológíán.

Természetesen még sokkal több történetem van , amit leírhatnék és lehet, hogy egyszer le is írom, de a teljesség igénye nélkül teszem ezt , mert nem minden publikus , ami egy kórházban történik, ilyen vagy olyan oknál fogva.

Kórházi köntös

A kórházi köntösöm kicsapongó története

Ez a történet is a sebészeten történt.
Tőlem balra a második ágyra érkezett egy frissen műtött beteg , akinek a háromnegyed máját levették.
Előzőleg pár napig az intenzíven feküdt, onnan hozták a szobánkba.
Ez a beteg egy  középkorú nő volt, nem tudom hová valósi. Jött is a  férje látogatni naponta. Egy alacsony , szerény férfi volt. Egyszerű kinézet, egyszerű ruházat stb. Szóval egy rendes, szerény férjnek nézett ki.
Üldögélt az ágya mellett talán több mint egy órát. Beszélgettek. Rendbe tette, segített neki mindenben , amit egy beteg ágyánál lehet és elvárható. Aztán elköszönt és elhagyta a kórházat.
Ez így ment nap , mint nap. Az is így ment, hogy miután elhagyta a férj a kórházat, megjött a szerető.
Annyira nem volt beteg, hogy a szeretőjével ne tudjon kicsit foglalkozni.  Ezzel nincs is semmi baj, csak mindenki fel volt háborodva. És én még hozzá is járultam ehhez akaratom ellenére.
Minden nap este felé megjelent az úr. Egy mackós kopasz  férfit képzeljenek el. Puszi ,sutyorgás stb.
Volt olyan , amikor a férj épp, hogy kiment, az úr jött be. Talán találkoztak is a folyosón, de előtte telefon...
Jöhetsz.
Ez idáig oké. Aztán egy alkalommal odaszólt nekem a hölgy: -Kölcsönvehetem a köpenyedet?
Hűvös van és lemegyünk a kórház kertjébe.... Ez akkor volt , amikor már jobban volt és tudott mászkálni.
Igen . Nyugodtan. -mondtam neki,de közben  nem így gondoltam.
Mit fognak ezek csinálni a köpenyemben? Cukkoltak is a szobatársaim.
Hát mit ne mondjak, naponta elkérte és órákig nem láttuk. aztán amikor megjött , mint aki jól végezte dolgát
letette az ágyam végére a köntöst. - Köszi- mondta és lefeküdt, mert ő nincs valami jól.
Én , amikor a kertben sétálgattak, akkor néha  lenéztem az ötödikről, mert ott volt a szobánk, és láttam , hogy a padon ülnek és beszélgetnek.
- Jaj Istenem. Koszos a pad és az én köntösöm ... Na , de szólni nem mertem neki, közben  bántott a dolog. Nem vagyok irigy , sőt, csak épp nem illdomos, hogy a kórházi ágyba bevigyük az udvarról a koszt. Nem beszélve arról, hogy mit gondolnak rólam, amiért piszkos köntösben vagyok. Egyébként undorodtam felvenni utána. Csupán csak ez volt a bajom.
Volt egy másik eset is, ott nem kértek köntöst.
 A hölgy szintén csalta a férjét. A férj látogatta , úgy , mint az előzőt, sőt otthon is helytállt. Addig a felesége
szépen naponta várta a kórházban a másik pasit és duruzsoltak , puszilkodtak.
- Milyen helyes férjed van - mondtam egy alkalommal neki, mert ugye beszélgetni is kell a szobatársakkal.
- Ó , ő nem a férjem.A barátom.
- Ja! Bocsánat. Nem gondoltam.
- A férjem délután jön. De ugye nem szólsz neki.
- Dehogy szólok. Semmi közöm.
Ezzel kimentem a szobából, hagytam őket kettesben .
Ez a történet nem a Szt. Margitban történt, hanem a Bajcsy -ban, amikor kivették a tüdőmet , hogy elférjen a májam.
Igaz, hogy soha nem ittam, de hát az élet már csak ilyen.
Történt egyszer, hogy barátokkal voltunk egy horgásztanyán napokig.Férjek , feleségek. Voltunk kb tízen.
Minden reggel pálinkás jó reggelt volt, na nem nekem én voltam a kakukktojás.
-Igyáá
 - Nem köszi én nem...
Na igyááá egy kicsit, -nógattak
Nem . Amúgy sem bírom az italt, meg utálom a pálinkát. Még a szagát sem bírom elviselni.
-Majd a májatok beteg lesz! -fenyegettem őket.
És amikor bekerültem a kórházba, az első vizsgálatnál a májamon találtak foltot stb... Ezt nem részletezem.
-Na mi van?- cukkoltak
- Látod , ha ittál volna, semmi bajod nem lenne.
Itt történt a következő is.
Az egyik barátnőm férje a Jani. Hát igencsak bekapott este egy igazi jó halászlé után, amit a férjem készített.
Mi lányok már felvonultunk az emeletre / igazából a kis ház padlásterébe/, ahová egy keskeny házilag gyártott kis vaslépcső vezetett. Elég volt felmenni csak úgy simán , nem még részegen.
Egy idő után a fiaimnak szóltam, hogy segítsenek  feljönni a Janinak, hogy végre legyen csend és aludjon.
Nagy nehezen fel is cibálták és abban a pillanatban , amint felértek vele, megszólalt az Ilonka a feleség.
-Mostál lábat?
-Húha ,nem !- hangzott a válasz.
- Na mars. - addig nem fekszel le.
Jaj!! Ilonka. Hagyjad . Örülünk , hogy  végre feljött. Még így is kérdés meddig dumál. Jaj. Ne küldd le.!
De , csak menjen. Hangzott a parancs.
A Janit levitték lábat mosni. Aztán megint nem akart felmenni. Így telt el az idő körülbelül hajnalig.
Másnap kialvatlan volt mindenki.


A következő történet , amikor a disznótorost osztogattam a sebészeten betegtársaimnak és a nővéreknek.

Bevetették velem a ricinust

2.

Bevetették velem a ricinust       / Csak az olvassa el, aki nem undorodik annyira az undorító dolgoktól/

Történt a következő.  Sem én , sem a szobatársaim nem felejtik el amíg élnek.
Mint említettem egy hatágyas szobában voltam elszállásolva a sebészeti osztályon, sajnos műtétre várva.
Igen ám , de a műtéthez elő is kell készülni. Ami idáig rendben is van. De! Ha nem tájékoztatják az embert
ill. a beteget , mert nem egy a kettő , akkor igen nagy baj is lehet.Nem is annyira baj , mint égés. kellemetlen,
főleg rémálom. Ehhez képest egy műtét semmiség.
Történt ugyanis, hogy szólt az ápoló fiú, hogy : Csókolom, be kéne venni két kanállal , evőkanállal ebből.
 - Igen? Jó. Mikor.
- Jó lesz azonnal is.-hangzott a válasz.
Főleg, amikor kiderült , hogy ez ricinus olaj.

Nem ittam még ricinust előtte, de hallottam hírét már.Az is eszembe jutott, hogy amikor egyszer a férjem
véletlenül étolajat ivott. Na akkor szaladnom kellett a háztól,mert kaptam. Ugyanis beleöntöttem egy szőlőszörpös üvegbe a maradék étolajat/ szép világos színe volt/ , azzal a céllal, hogy majd elteszem , jó lesz máskor, mert még használható.
Igen ám, csak amíg elmentem ragasztó papírért , amivel rá akartam írni, hogy étolaj, addig az én férjem fogta
és öntött úgy két ujjnyit, majd megnyomta szódával,az igen csak jól habzott, valóban akár a szőlőszörp, és azon nyomban  lehajtotta. Talán észre sem vette az ízén, hogy nem is szörp, mert olyan gyorsan lenyelte, amikor ijedten rászóltam, de én magam is bizonytalan voltam , mivel nem tudtam merjek -e szólni, vagy mi legyen, szóval megijedtem.Abban a pillanatban kiszaladt a fürdőbe és kihányta . Később , már amikor csak nevetve beszéltünk az esetről, úgy mondta: lement , körülnézett és visszajött.

Tehát meg kell innom két evőkanállal nincs mese.
Egy darabig szuggeráltam , szoktattam magam a gondolathoz, aztán erőt vettem magamon és becsuktam a szemem és lenyomtam. Igaz , már akkor majdnem elhánytam magam,de sikerült. Még most is rosszul vagyok, ha rá gondolok.
Jóformán le sem nyeltem, jöttek szólni, helyesebben ugyanaz a fiú jött :  - Csókolom. El kellene menni
az intenzívre, mert ott felhelyezik a csövet stb. Na mindegy az intenzívre , most. oké?
- Oké - válaszoltam stílszerűen. 
Csak így , ahogy vagyok? -kérdeztem
Igen , lehet menni.- köszöntem csókolom.
Én fogtam a fürdőköntösömet, és elindultam a negyedik emeletre.
Akkor még nem sejtettem  mi vár rám.
Felértem ,liften mentem, bejelentkeztem.
Szóltak, hogy kicsit várjak.  Jó. Várok, hiszen egy a táppénz.
Aztán szóltak, hogy feküdjek fel az ágyra. A vizsgálóágyra.
Úgy is tettem. Ekkor már egyre erősebben fájt a hasam. Kegyetlen görcseim voltak.
Hallom, ahogyan a hátam mögött, -ugyanis háttal oldalra kellett feküdnöm- egy kezdő orvosgyakornoknak
kezdi magyarázni valaki, hogy most ide bökd, most így , most úgy, és szegény gyakorolt rajtam.
Természetesen meg kell tanulni ezt is, és ehhez egy alkalmas ember kellett, aki épp akkor és épp ott én voltam.
Na mindegy. Gyakorolt rajtam . Nekem ez nem fájt. annál jobban a hasam. Már az ájulás határán voltam , amikor megkérdezték, hogy ennyire fáj amit velem csinálnak. Mondom: nem , csak a hasam fáj kegyetlenül.
És hányingerem van.
Megkönnyebbült a gyakornok. De én nem is tudom már, hogy mondtam- e, vagy nem , hogy lehet, hogy a ricinus dolgozik.
Egy a lényeg, már ha lett volna közelemben fal, biztos lekapartam volna a vakolatot róla ,olyan fájdalmaim voltak. Akkor, mikor végeztek ezzel a csővel, kivittek a WC-re , de csak ájuldoztam, fehér voltam, izzadtam, fáztam, minden ami rossz. Se a széklet nem jött, sem a hányás.
Megunták. Visszavittek az intenzívre. Ott befektettek egy kis külön helységbe , majd ott hagytak.
Én már ordítottam a fájdalomtól s követeltem, hogy hívják oda az orvosomat.
Én sem gondoltam , hogy a ricinus okozza a problémát, ők sem firtatták. Meglátott az orvosom , aki vállalta
a másnapi műtétemet és csak lemondóan legyintett a kezével. Arra gondoltam egy pillanatra, hogy végem lesz. Ezzel a doki elment.   Utólag tudtam meg, hogy megkérdezte a nővéreket, hogy mit adtak be nekem.
Megmondták , hogy ricinust, aztán jött engem megnézni. De nem mondta, hogy készüljek fel a legrosszabbra.
Egy ideig eltűrtek az intenzíven, aztán visszatoltak egy kocsin a szobáig.
Ott kiszálltam  a kocsiból és bementem a WC -re azonnal, mert még mindig rosszul voltam.
Ott üldögéltem egy darabig  , de semmi eredmény.
Visszamentem , ill. vissza akartam menni az ágyamba, mivel nem foglalhattam el órákra az egyetlen illemhelyet, ami azon a folyosón volt.El sem értem az ágyamig hirtelen hányni kellett.
Csak annyit szóltam: gyorsan hánytálat.
Valaki elég ügyesen oda is adott azonnal egyet.
Elindult belőlem , ami bennem volt. Ne tudd meg soha...
Csak sajnos minden kontroll nélkül alul is. Épp a szobában tartózkodott egy pár látogató, azonkívül kb.
10 orvostanhallgató, vagy valami ilyesmi.Az egyik beteg körül álltak és egy idősebb doki magyarázott,
ők meg figyelték . Én meg közben befo...tam. Nagyon szép látvány lehettem , mint nő .Nyakig sz...ban.
Ilyen sz...ban még nem voltam.Ijedtemben odanéztem a fiatal dokikhoz és ennyit mondtam.
Bocsánat be...tam. Aztán abban a pillanatban el is szégyelltem magam, a szó miatt ,a mi elhagyta a számat.
Nem volt elég , amit tettem , még ráadásul így beszéltem.Összekaptam a pongyolám a két lábam között és úgy fogtam fel az anyagot, ami elhagyta a testemet engedélyem nélkül.
Kiszaladtam a budiba. abban a pillanatban érkezett a két fiam és a férjem . akkor kanyarodtak be a folyosóra a lift felől, amikor becsuktam magam mögött a budiajtót.
Jézus Máriám. Még ez is Ugyanakkor jó is , hogy jött , mert nem tudtam magammal egyedül mit kezdeni ebben a bajban.
Később kiderült, hogy a folyosón valaki szólt neki, hogy mi történt , és ő azonnal hazaküldte a fiúkat másik hálóingért és köntösért. Igaz, hogy volt a szekrényben tartalék, de ő meg sem kérdezte.
Szegény fiúk. Negyven kilométer még egyszer. Na mindegy.
Mikor valahogy kivetkőztem a fehér és barna foltos ruhaneműimből, megörültem, hogy volt ott egy zuhany is.
De minek?
Beleálltam a zuhanytálcába és szerettem volna megszabadulni a szégyentől, de ráfáztam erre is.
Ez nem az én napom.
Ugyanis el volt dugulva , mint rendesen illik egy kórházi fürdőben.
Pillanatok alatt bokáig álltam a sz...os lében.
Ha már lúd , legyen kövér.
A szobában ahány beteg volt , az annyifelé szaladt. Ahány látogató volt azok is.Ablakokat kitárták. Evést , ivást abbahagyták .Én úgy ahogy rendbe tettem magam, közben a férjem kerített egy takarítónőt és némi, nem kevés, pénzért megúsztam a történetet.
Na de. Mikor vissza kellett mennem a szobába, annyira röstelltem magam, hogy így még soha semmiért. Százszor bocsánatot kértem.
Amúgy meg vicces is lehetett valakinek, de nem nekem.
A történetnek még nincs vége.
A fiaim megfordultak, hoztak még tiszta ruhát, és meglátogattak. Sajnos ők is szégyenkeztek miattam.
Tehettem én erről?
Miért küldtek az intenzívre? Miért nem mondták, hogy üljek a budin egyfolytában, mert ez így viselkedik.
Miért?
A férjem összecsomagolta egy reklámtáskába a  irdatlan büdös ruhákat és elvitte haza. Bár, én mondtam neki, hogy dobja egy kukába, úgy , ahogy van.
Ő haza vitte. az Anyja betette egy nagy lavór vízbe és napokig a kertben áztatta.
Lehet, hogy gondolkoztak rajta, hogy ki mossa ki.
Végül ő kimosta, de minek nem tudom. Én ezt senkitől sem vártam , el, sőt.
Olyan szépek lettek, mintha semmi sem történt volna .

Most bocsánatot kérek az olvasótól, amiért olvasás közben  szinte érezni lehetett a kellemetlen szagokat,
az  "élethű " , vagy aránylag részletes  leírás miatt. Azt kívánom senki ne kerüljön ilyen szituba, mert marha kínos.

 A következőben a kórházi köntösöm, mint kölcsön kérési gyakorlat témakörben  fog szerepelni.

Kórházi kalandjaim  melyek velem , vagy másokkal történtek.

A következő történetek nekem igen viccesek voltak, vagy épp nem, de amit leírok nem színezem, történt ahogy történt. Nem időrendi sorrendben kerül leírásra alkalmanként, egy-egy sztori.
Remélem felismeri az olvasó, hogy vele is megesett  ilyen, vagy ehhez hasonló dolog valamelyik egészségügyi intézményben, SZTK-ban ,esetleg kórházban.

Jó szórakozást kívánok.


Sebészet. Budapest  Szt. Margit kórház.

Egy hat ágyas szobát  képzeljetek el, amelyben hatan is feküdtek velem együtt.
Súlyos , életveszélyes vastagbél műtét után voltam pár nappal, amikor is történt a következő.
Az egyik asszony  aki a velem szemben lévő ágyban feküdt, ill. néha feküdt csak , mert állandóan lődörgött, -    mászkált, mint a zsidóban a fájdalom-, mint utóbb kiderült, férfiakkal ismerkedett unalmában. Olyan férfiakkal, akik szintén betegek voltak és a másik , a férfi osztály szobájában feküdtek.
Este volt , vacsora után bőven . Ilyen helyen korán van a vacsora, amúgy is nyár eleje volt és későn sötétedett.
Aki műtét után volt az azért nem mászkált, aki pedig előtte, az azért.  De ő dohányos volt, tehát értik.
Szóval kb kilenc óra lehetett amikor kiment ismét.   
Kórházban nem igen lehet jól aludni, a hely miatt eleve, meg a jövés-menés miatt is.
Én sem tudtam aludni. Láttam , hogy nincs ott az asszony,aki egyébként vicces volt amúgy is. Nem unatkoztunk mellette sosem. Csak sajnos kb 35-40 cm -es vágás a hason nem alkalmas arra, hogy röhögjünk.
A legnagyobb kitolás egyike nevettetni a beteget ilyen helyzetben./ mellesleg az én fiam megtette, fel akart vidítani, de csak visítani tudtam/.
Pedig én magam is poénkodtam ,amikor az első alkalommal, műtét után egy nappal felállítottak erőszakkal,
pedig kínok kínját álltam ki, mire a mosdóig elmentem . Megmostam az arcom, és megfordultam. Gondoltam
ennyi egy napra éppen elég. Elindultam az ágyak előtt,természetesen az első ágyba kapaszkodva tudtam csak haladni, és ha már ott voltam a beteg nagy lábujját kicsit megcsavartam. Aztán elváltoztattam a hangom és kérdeztem , hogy hogy van a beteg. Ugyanis az orvos , aki engem is műtött, e volt a szokása.
Nem tudom ez valami trükk volt egy vizsgálat elkezdésekor,  vagy csak szórakozott, viccelődött, de igen
kellemetlen volt , mert nem tudtuk , hogy erre hogy kell reagálni azon kívül, hogy elrántottuk a lábunkat, ha tudtuk. Szóval így vonultam és viziteltem. Mondanom sem kell , ahogy sorba mentem az ágyak mentén
az én ágyamig, leviziteltem az összes beteget. Kitört a röhögés.
Erre bejött a nővérke. - Na látom milyen jól vannak. Mi olyan vicces?
Szerintem , ha ilyen jól érzik magukat, fel lehet kelni és kicsit mozogni.  _ Jaj ne, nem bírjuk . Úgy fáj a varrat amikor nevetünk.
-Akkor maradjanak csendben- hangzott a parancs.
Kis kitérő után visszatérek az elkezdett témámhoz.
 Szóval, mint említettem kilenc óra körül kiment a folyosóra, ugyanis cigizni járt.
Jó idő volt és így kijárt az ötödik emeleten a teraszra.
 Úgy éjfél felé már gyanús volt, hogy hol lehet. Azt hittem beszélget a nővérekkel a nővérpultnál.
Egyszer csak megláttam , hogy a nyitott szobaajtó előtt elhalad egy személy , gondolom Wc-re ment.
Aztán pár perc múlva megérkezett a középső ágy tulajdonosa ,ez az ominózus asszony.
Csendben jött, azt hitte alszunk, félig sötét volt, így nem látta ki alszik , ki nem.
Egy szál hálóingben volt, meg egy vékony köntösben.
Odasúgtam neki  -  Mi van ? Hol voltál?
Odafordult  hozzám. Azt mondja: nem alszol? Mondom nem. Nővérekkel dumáltál?
Á a francot ! És éktelen röhögésbe kezdett. Erre felébredt mindenki.
Mondom: mi van??       -Á . Még jó , hogy nem tél van.
-Miért?
Képzeld , kimentem cigizni és becsukódott a teraszajtó mögöttem.
- Jézus! Nem fagytál meg ?
Nem voltam egyedül. Egy hapsival cigiztünk. És még jobban röhögött velünk együtt.
Ha most nem megy WC re egy illető reggelig ott állhattam volna a hidegben.
 Aztán lefeküdt , persze többet röhögött , meg káromkodott, mint kellett volna.Neki nem volt még vágása.
Végre reggel felé elcsendesedett a szoba ,mire öt órakor megjelent az ápoló.  -Fürdés, mosakodás !
Hangzott a parancs. - Mire jön a reggeles nővér kész kell lenni.
Ő volt , aki nekem beadta  a ricinust és aztán..... de ez legyen a következő történet.

György napra

Apámnak van ma névnapja,

Sok virágot mind megkapja.

De jó lenne , hogyha élne !

Ennek is hogy örülne.

Sajnos nem él, nincs itt  a teste,

De a lelke bent van a szívemben.

Nem tudom őt elfeledni,

Temetőbe ki kell menni.

Ha kimegyek szívem úgy fáj,

Nem való nekem e táj.

Igazából haza vinném,

Két karommal átölelném.

A virágot úgy adnám át,

Két orcáját megcsókolnám.

2010.